Egyenként százötvenmillió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit - közölte a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáráért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.

Révész Máriusz kifejtette: Magyarországon több mint 550 ezer ember síel, a kormány pedig fontosnak tartja a sípályák fejlesztését, a síelők körének bővítését. Ezért döntöttek a kiemelkedő látogatottságú eplényi és mátraszentistváni sípályák több százmillió forintos fejlesztéseinek támogatásáról.

Hozzátette: a kormány kiemelt figyelmet fordít az aktív turizmus fejlesztésére. Ha még többen keresik fel a sípályákat, az a régiók turisztikai életére is pozitív hatással van, ugyanakkor olyan beruházásokat támogattak, amelyek segítik a négyévszakos működést.

Révész Máriusz arról is beszélt, hogy Eplényben eddig több mint kétmilliárd, Mátraszentisvánban pedig mintegy 1,2 milliárd forint értékben ruháztak be a sípályák üzemeltetői.

Ebele Bálint, az eplényi pályát üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta: a síközpontban több mint ötszázmillió forintos fejlesztéseket terveznek. A kezdők és középhaladók számára egykilométeres új kivilágított pályát és téli-nyári üzemmódú ülő felvonót építenek. A sielhető pályahossz 7,5 kilométerre nő - tette hozzá.

Emellett másfélszeresére növelik a hóágyúk kapacitását, éttermi fejlesztést, parkolóbővítést hajtanak végre, játszóteret, kalandösvényt építenek ki és kicserélik két régi hótaposójukat. A beruházás keretében tíz-tizenöt százalékkal bővül Magyarország legnagyobb síkölcsönzőjének kapacitása.

Ebele Bálint a nyári üzemről azt mondta: a négyüléses libegő szállítja a turistákat a hegyre, ahol kilátó és számos gyermekeknek szóló attrakció is várja a családokat. A hegyről 2-2 haladó, középhaladó és kezdő, családi downhill kerékpáros pálya vezet le a sípályák mellett.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)