Biztonsági szempontból nem történt rendkívüli esemény az augusztus 20-ai központi rendezvényeken - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára, az operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Kara Ákos kiemelte: teljesíteni tudták a kitűzött célt: látványos, biztonságos és értékőrző lett az államalapítás ünnepe.

Kara Ákos azt mondta, a biztonság tekintetében két kockázati tényező volt: az Európát uraló terrorveszély miatt több intézkedésre volt szükség, emellett az időjárásra kellett figyelni. A biztonság érdekében reggel úgy döntöttek, hogy a légi parádét lerövidítik: az ejtőernyős ugrásokat törölték a programból - idézte fel.

Az operatív törzs vezetője az M1 műsorában köszönetet mondott valamennyi rendvédelmi dolgozó, tűzoltó, katona, mentődolgozó, önkéntes,  civil szervező munkájáért, akik a fővárosban és az országszerte megtartott ünnepi rendezvények lebonyolításában segítettek.

Az NFM államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: az ünnepi rendezvényeken sokan vettek részt annak ellenére, hogy rossz idővel indult a vasárnap. Több tízezren voltak a Magyar Ízek Utcájában, csaknem 8 ezren nézték meg a Szent Koronát a parlamenti nyílt napon. A hagyományos Szent Jobb-körmeneten is sokan vettek részt, és az esti ünnepi tűzijátékot is több százezren követték végig - mondta el Kara Ákos.

(MTI)