A fogyasztóvédelem jövőképe a tudatos és fenntartható fogyasztáson alapuló társadalom elérése - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön egy konferencián, Budapesten.

Hozzátette, hogy az ilyen társadalom a fogyasztói bizalmon és a tisztességes piaci működésen alapul, továbbá a jól tájékozott fogyasztó, a jogkövető vállalkozások, valamint a hatékony jogi környezetet biztosító erős hatóság kölcsönös együttműködése jellemzi.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos pedig azt hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelem nem csak a polgárokat védi, hanem hozzájárul a gazdaság egészségesebb működéséhez is.

A tudatos fogyasztás jelene és jövője - lehetőségek és kihívások a fogyasztóvédelem területén elnevezésű nemzetközi konferencián Kara Ákos azt is kifejtette: a kormány gyökeres szemléletváltozást valósított meg a fogyasztóvédelemben, a fejlesztési tárca az elmúlt egy évben minden korábbinál szorosabb együttműködést alakított ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH).

Beszélt arról is, hogy a békéltető testületek erősítésével kapcsolatban az elmúlt napok parlamenti eseményei optimizmusra adnak okot, úgy látszik, hogy munkájukat és küldetésüket minden politikai szereplő fontosnak tartja. Hozzáfűzte, szerencsésnek tartaná, ha a testületek sokkal jobban elérhetőek lennének a világháló segítségével.

Az államtitkár elmondta: politikai megkeresés érkezett a Fidesztől és a KDNP-től, a két kormánypárt az idősek fokozottabb védelmét kérte. Ezt pozitívan fogadták, jó lenne, ha már ősszel elfogadhatnák az idősek jogait - például a termékbemutatók kapcsán - védő jogszabályokat.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes

Koszorús László, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, az állam kiáll a fogyasztók jogaiért. A szaktárcán belül 2014-től külön helyettes államtitkárság jött létre, amelynek feladata, hogy szorosabbra fűzze az állam és a fogyasztók közötti kapcsolatot, erősítse a fogyasztóvédelmi hatóság fellépését, segítse a békéltető testületeket és a civil szervezeteket.

A magyarországi fogyasztóvédelem szempontjából kiemelkedő fontosságú, hogy az uniós pályázati forrásokat fel tudja használni, tekintettel arra, hogy a KEOP és az ÁROP pályázat keretén belül 350-350 millió, míg a TÁMOP-ban 500 millió forint áll rendelkezésre. A pályázatok megvalósítása folyamatban van, ennek keretében rendezték például a mostani konferenciát is - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes

Navracsics Tibor a konferencián elmondta: az európai szintű fogyasztóvédelem már 40 éves, és az évfordulóhoz kapcsolódóan Magyarország is részt vesz abban a 14 tagállamot felölelő mozgalomban, amelyet a Bizottság kifejezetten a tudatos vásárlás és a fogyasztóvédelmi jogok megismertetésére használ fel. A tagállamokban évente 50-60 ezer fogyasztóvédelmi ügy van - naponta 150-200 üggyel találkoznak európai szinten -, és évente mintegy 2500 termék uniós piacra való bejutását akadályozzák meg vagy vonnak ki onnan fogyasztóvédelmi problémák miatt.

A biztos hangsúlyozta, a fogyasztóvédelem hozzájárul a gazdaság egészségesebb működéséhez, a polgárok védelme egyben a piacgazdaságba vetett bizalmat is erősíti, amivel hozzájárul a társadalmi stabilitáshoz. A Bizottság számos kezdeményezést tett, ami erősíti a fogyasztók biztonságát, így az európai társadalmak biztonságát - fejtette ki.

A biztos jelenleg a legnagyobb fogyasztóvédelmi problémának azt látja, hogy hiányzik az európai adásvételi jog, az európai fogyasztóvédelemnek az a védelmi mechanizmusa, amellyel - az online vásárlástól az adatvédelemig - meg lehet védeni az európai polgárok érdekeit. A Bizottság által nemrégiben elfogadott, az egységes digitális piacról szóló kommunikáció is az egyik legfontosabb területként azt jelöli meg, hogy az adatvédelem, az adásvételi jog révén az európai fogyasztóvédelem területein is megjelenjen az a jogi szabályozás, amely a legkorszerűbb technológiára is kiható védelmet ad az európai polgároknak - ismertette a biztos.

(MTI)