Januártól a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az árubemutatókon értékesítő cégeket, miután a parlament kedden elfogadta a kereskedelmi törvény rájuk vonatkozó módosítását - mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

Az államtitkár három pontban foglalta össze a szigorítás lényegét: tilos lesz az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándék, árengedmény, vagyoni előny reklámja, kötelező lesz az ügyfélszolgálat működtetése, és nem lehet a bemutatókon hitelt kínálni a részvevőknek.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégek feltöltötték a raktáraikat a karácsonyi vásárra, ezek értékesítését még a régi szabályok szerint folytathatják le, hiszen a szigorítás csak az új év első napján lép hatályba. Ezért ügyeljenek a fogyasztók arra, hogy ne dőljenek be a megtévesztésnek.

Kép letöltéseNem lehet különlegesnek mondott, valójában egyszerű árut csillagászati áron kínálni Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A jövőben nem lehet különlegesnek mondott, valójában egyszerű árut csillagászati áron kínálni - így jellemezte a változást Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki kereszténydemokrata országgyűlési képviselőként egyike volt a törvényjavaslat benyújtóinak. Azt is kiemelte, hogy a parlament ellenszavazat nélkül fogadta el a kereskedelmi törvény módosításában a szigorításokat.

Fontosnak tartotta, hogy elsősorban a védtelen, naív idős embereket védi az új törvény. A tisztességtelen árubemutató szervezők ugyanis a nyugdíjasokat tartják jó vevőknek, mivel tőlük könnyen letiltható a felvett hitel törlesztő részlete. Miután a jövőben a bemutatókon nem lehet hitelt kínálni, ez a veszély megszűnik.

Rétvári Bence úgy vélte, hogy a tisztességtelen bemutató szervezők új trükköket eszelnek majd ki, de erre is reagálni fog a jogalkotás.

Kép letöltéseA törvény elsősorban a védtelen, naív idős embereket védi Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A kötelező ügyfélszolgálat létrehozása pedig azért fontos, mivel eddig is vissza lehetett adni 14 napon belül az árubemutatón vásárolt árut, de azt nem volt hol megtenni. Februártól - miután ez az előírás akkortól hatályos - a visszaadás is lehetővé válik.

A törvénybe - a gazdasági bizottság javaslatára - bekerült az az előírás, hogy az árubemutató szervezője köteles visszaszállítani a részvevőket arra a pontra, ahonnan elindultak. Így nem lehet zsarolni a részvevőket azzal, hogy ha nem vásárolnak, akkor ott maradnak a bemutató színhelyén - indokolta a bizottság a javaslatát.

(MTI)