A fogyasztói bizalom erősödése gazdaságélénkítő tényező, jogszerű keretek között történő vásárlásra ösztönöz, hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez - hangsúlyozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön egy szakmai konferencián Budapesten.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Új irányok, lehetőségek a fogyasztóvédelem területén“ címmel első alkalommal rendezett konferenciát.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes/NFM

Seszták Miklós a konferencia nyitóelőadásában hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelemben gyökeres szemléletváltozás következett be, egyebek közt az alaptörvény állami feladatként fogalmazza meg fogyasztói jogok védelmét, a kormány partneri szemlélettel fordul a terület szereplői felé.

Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a kormány egyértelművé tette, hogy kiáll a fogyasztói jogokért, határozottan fellép a kiszolgáltatott helyzet ellen, a vásárlói tudatosság erősödése mellett.

Seszták Miklós kitért arra, hogy a fogyasztók magas szintű védelme akkor érhető el, ha a jogalkotó, a hatósági szereplők, a tudomány, az oktatás képviselői, a civil szervezetek, a fogyasztók és a vállalkozások közösen alakítják ki a jó gyakorlatot.

Seszták Miklós fontosnak nevezte a kulturált vitarendezéshez, a hatékony panaszkeléshez hozzájáruló békéltető testületek szerepének erősítését, számukra a 2015. évi költségvetésben biztosítják az anyagi forrást - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes/NFM

Koszorús László elmondta, a helyettes államtitkárság feladata, hogy szorosabbra fűzze az állam, a fogyasztók, a gazdasági élet szereplői közötti kapcsolatot, erősítse a fogyasztóvédelmi hatósági fellépést, és segítse a békéltető testületek munkáját.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a fogyasztóvédelem területén munkacsoportokat hoztak létre a közigazgatási szabályok egyszerűsítésére, az árubemutatók szabályozására, az elektronikus kereskedelemre, a belső folyamatok optimalizálására, a vizsgálati programok racionalitására, az informatikai eszközök elterjesztésére, illetve a hatósági jogosultságokat igazoló dokumentumok biztosítására.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes/NFM

Koszorús László fontosnak nevezte, hogy a fogyasztóvédelem európai pályázati forrásokat is tud felhasználni, és felhívta a figyelmet a tárca új kezdeményezésére, a Fogyasztóbarát település címre.

A videó letölthető a kormany.hu sajtószobájában.

(MTI)