Öt év alatt 400 milliárd forintot fordíthat útfenntartásra és üzemeltetésre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Debrecenben sajtótájékoztatón.

Tasó László a 4-es számú főút debreceni bevezető szakaszán elkezdett felújítási munkák helyszínén tartott tájékozatón elmondta: a 7800 milliárdos vagyont kezelő közútfenntartó a jövő évi költségvetésben 13 milliárd forinttal többet kap útkarbantartásra, és az eddigi évi 60 milliárdos forrást öt év alatt évi 98 milliárdra növelik.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes/NFM

A kormány világossá tette, hogy kiemelt fontosságú az utak építése, karbantartása, ennek megfelelően 69,3 milliárd forintos keretből megkezdődött 414 kilométer főút és 119 kilométer mellékút komplex felújítási programja - jelezte Tasó László.

Jövőre további 100 milliárd forintos fejlesztési csomagot állítanak össze, de elképzelhető, hogy ebből akár már az idén is elkezdődhetnek útfelújítások - tette hozzá az államtitkár megjegyezve, hogy a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból 390 kilométer út újul meg Magyarországon.

Kép letöltéseFotó: Bartolf Ágnes/NFMPapp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere felidézte, hogy az Új Főnix Terv keretében 200 milliárd forint fejlesztési forrása van a városnak, amelyben az egyik legfontosabb fejlesztési csomag a közlekedési.

A polgármester szerint a következő években a legnagyobb kihívást a fejlesztési munkák összehangolása jelenti. Már megkezdődtek a 4-es főút Nyíregyháza felőli bevezető szakaszának a felújítási munkálatai, javában tart a több mint 50 utcát érintő, 2,1 milliárdos úthálózat fejlesztési és felújítási program, s hamarosan megkezdődnek az új főpályaudvar megépítésével összefüggő kivitelezési munkák.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke kiemelte az M35-ös autópálya Debrecentől Berettyóújfaluig tartó szakaszának 67,5 milliárdos beruházását, és az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki szakaszának megépítését, ami csaknem 70 milliárdba kerül.

Az Apafa-Debrecen-Püspökladány vasútvonal korszerűsítése 127 milliárd, a Debrecen-Mátészalka vonal felújítása 30 milliárd, a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítása 23,8 milliárd forintba kerül - ismertette Pajna Zoltán.

(MTI)