Közel 20 milliárd forintos beruházással megújult a váci vasútállomás épülete és vágányhálózata, új biztosítóberendezés, valamint fedett peronok épültek - mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a beruházás átadásakor kedden a helyszínen.

Naponta 31 ezer utas veszi igénybe a váci vasútvonalat, a Nyugati pályaudvarig tartó 30 perces menetidő jóval kevesebb az autós utazásnál, így megvalósult az az uniós célkitűzés, hogy az egyénitől a környezetkímélő közösségi közlekedés felé tereljék az utasokat - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A beruházással gyorsabb lett az áthaladás a váci vasútállomáson, ami azért fontos, mivel azon keresztül járnak a pozsonyi, prágai és berlini vonatok.

A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban ezer milliárd forint jut a vasút fejlesztésére. Ebből 42 milliárd forintot különítettek el arra, hogy a nagyobb vasútállomásoknál megteremtsék a közvetlen autóbuszos kapcsolatot - ismertette Becsey Zsolt. A helyettes államtitkár bejelentette, hogy Vácott a vasúti mellett a közúti közlekedés is javul azzal, hogy 2020-ig négysávosra szélesítik az M2-es autópályát.

Kép letöltéseA pozsonyi, prágai és berlini vonatok gyorsabban haladnak majd át az állomáson  Fotó: Bartolf Ágnes/NFM

Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató helyettese azt emelte ki, hogy a váci vonal a teljes 7700 kilométeres országos hálózatnak mindössze 0,8 százaléka, de ezt használja a fizető utasok 9 százaléka.

Fördős Attila, Vác polgármestere 6 ezer ingázóról számolt be, ennyien járnak munkába és iskolába a városból ezen a vonalon.

Mosóczi László, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési igazgatója ismertette a beruházás részleteit. A vasútállomás és a vágányhálózat felújítása, a peronok kialakítása és az egyéb építés 14,8 milliárd forintba került. A biztosító berendezés és a távközlési létesítmények megvalósítása további 4,9 milliárd forintot tett ki. Ezek 85 százaléka volt uniós forrás. Megépült 353 gépkocsi és 70 kerékpár parkolóhely is.

Kép letöltése20 milliárd forintból újult meg a váci vasútállomás épülete és vágányhálózata Fotó: Bartolf Ágnes/NFM

Az elmúlt uniós költségvetési időszakban 540 kilométer vasútvonal újult meg, a 2020-ig tartó időszak támogatásából pedig jövőre elkezdődik 130 kilométer további felújítás - mondta az igazgató.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)