Megkezdődhet a somogyi megyeszékhelyet az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út fejlesztésének első szakasza, miután szerdán aláírták a kivitelezői szerződést Kaposváron.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a kivitelező Strabag Építő Kft., Strabag AG és Soltút Kft. alkotta S+S R67 Konzorcium képviselőinek kézjegyével ellátott kontraktus szerint a Látrányt és Kaposfüredet elkerülő utak közötti 33,2 kilométer hosszú, kétszer kétsávos új útszakasz 96 milliárd forintba kerül.

Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta: a kormány felismerte a nagyvárosok, megyeszékhelyek, gazdasági, társadalmi központok megfelelő elérhetőségének fontosságát. Ennek jegyében 2010-hez viszonyítva 2022-ig 60-70 százalékkal bővül a gyorsforgalmi úthálózat és nagy gondot fordítanak a meglévő közúthálózat karbantartására, biztonságosabbá tételére.

A komplex útfelújítási programban tavaly 64 milliárd forintból 600 kilométer út újult meg, idén 100 milliárdból 850 kilométernyi út rekonstrukciójára nyílik lehetőség - mondta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet ara, hogy Somogy megyében a kormányzat más nagyléptékű közlekedési beruházásokat is támogat. Példaként említette a dél-balatoni vasútfejlesztést, amelynek révén a vonatok menetideje Fonyód és Kaposvár között 20 perccel rövidebb lesz.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, még nem tudni, hogy a 2019-re elkészülő 67-es gyorsforgalmi út hány új munkahelyet jelent majd Kaposvárnak és a környező településeknek, vagy mennyivel nő a cégek versenyképessége, mennyivel tudnak több bért fizetni a dolgozóiknak, de biztos, hogy a fejlesztéssel nagyon komoly versenyhátrányt sikerül leküzdeni.

Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója a 67-es gyorsforgalmi útról elmondta, hogy teljes hosszában 46 kilométer lesz, így Kaposvárról mintegy fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.

(MTI)