A kormány a rendszer elvi alapjait megerősítve több módosításról is döntött az útdíjrendszerrel kapcsolatban. Fónagy János bejelentése szerint február 1-jétől a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek, illetve több új díjmentes szakasz is lesz.

Több módosításról is döntött szerdai ülésén a kabinet a kibővített és igazságosabb útdíjrendszerrel kapcsolatban – mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Kurucz Éva. Mint hangsúlyozta, a kormány szándéka az volt az új szabályozással, hogy a jövőben valóban azok fizessék meg az útdíjakat, akik használják is az utakat, illetve fontos szempont volt a gyorsabb, biztonságosabb közlekedés elősegítése, és egyes települések környezetterhelésének csökkentése is.

Sikeres az új díjfizetési rendszer

A kormányszóvivő kiemelte, hazánk gyorsforgalmi úthálózata kiváló minőségű, az új díjfizetési rendszer sikerét pedig az is bizonyítja, hogy 20 nap alatt közel 1 millió matricát értékesítettek. Kurucz Éva megjegyezte, voltak, vannak még rendezésre váró kérdések, éppen ezért tartották fontosank a próbaüzem időszakát, mely pontosan ezek orvoslására való.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára leszögezte, meggyőződése, hogy egy ilyen hatalmas rendszernél „a gyakorlat hozza meg az igazi tapasztalatot”, nem lehetséges ezeket előre teljes pontossággal megtervezni. Felidézte, a tárca e hét hétfőjén 42 szakmai érdekképviselet és tudományos szervezet, közlekedési és közszolgáltató vállalat, települési és megyei önkormányzat, önkormányzati szövetség véleményét hallgatta meg. Kiemelte, amellett, hogy jelezték esetenként egymással ellentétes észrevételeiket, esetenként fenntartásaikat, abban azonban teljes volt az egyetértés, hogy a megyei matrica bevezetése helyes volt.

A kormány szerdán elfogadott, az egyeztetések tapasztalatait összegző módosításait ismertetve elmondta, február 1-jétől a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek. Ezzel az M1 Fejér megyei és az M7 Veszprém megyei szakaszai a szomszédos megyékre érvényes matricákkal használhatók, a Budapest és Győr vagy Siófok között rendszeresen közlekedőknek négy helyett elegendő három megyei matricát váltaniuk. A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat így 40 kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, átlagosan 40 százalékkal nő. A továbbiakban Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, csongrádival Kiskunfélegyháza, vagy hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros.

Az államtitkár hozzátette, a bővítés egyfajta megoldást jelenthetne az M8 és M9 Duna-hídjainak problémájára is, azonban a kormány úgy határozott, hogy ezt a kérdést külön vizsgálja és kezeli.

Kép letöltése

Kép letöltése

Ingyenes lesz a reptérre vezető útszakasz

A kabinet döntött továbbá arról is, hogy a Megyeri-híd mintájára a dunaújvárosi és szekszárdi autópálya-hidak használatát is díjmentessé teszi, a Pentele- és Szent László-hidakra tehát a továbbiakban nem kell egyetlen matrica sem.

Fontos változás, hogy ingyenes lesz a 4. sz. főútnak Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig tartó, néhány száz méteres szakaszának használata is.

Az M86 autóút szombathelyi és a 61. sz. főút kaposvári szakaszai esetében a csatlakozó gyorsfogalmi kapcsolatok megépítéséig felfüggesztik a díjszedést.

A végleges hálózati kiterjesztést a korábbiakhoz hasonlóan országos és megyei térképeken is bemutatják majd.

Kép letöltéseFotó: Miniszterelnökség /Botár Gergely

A kormány eltörli a szolgáltatási díjat

Fónagy János kiemelte, a kormány eltörli az 1470 forintos szolgáltatási díjat a megyei matricák bevezetésével összefüggő ügyekben. Azok tehát, akik januárban jogosultság nélkül hajtottak díjköteles szakaszokra, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, ha február végéig éves matricát vesznek, hanem az egyéb esetekben szokásos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük. Az államtitkár kitért arra is, keresik annak lehetőségét, hogy az ezzel kapcsolatos ügyintézést a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáinak felkeresésénél kényelmesebben, pl. postai úton is meg lehessen oldani.

Kép letöltéseFotó: Miniszterelnökség /Botár Gergely

Kedvezmény a nagycsaládosoknak

A kormány döntése szerint a négy vagy több gyermekes nagycsaládok és a mozgásukban korlátozottak számára utólagos kompenzációt biztosítanak a D2 és D1 kategóriák díjai közti különbség megtérítése érdekében. Ezzel kapcsolatban Fónagy János megjegyezte, a kérdés megnyugtató rendezése törvénymódosítást igényelhet, így a kompenzáció jogszabályi feltételei áprilisra teremthetőek meg, de  mindenképpen lesz kompenzáció.

Az új matricatípusok az év első napján mintegy 1500, az első munkanapon több mint 1600 értékesítési ponton elérhetőek voltak, és napokon belül megvásárolhatóak lesznek mind a 2000 viszonteladónál.

Hétfőtől a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül, és várhatóan még ezen a héten a mobiltelefonos viszonteladók mindegyikénél vehetünk autópálya-matricát.

A videó letölthető a kormany.hu sajtószobájában.

(kormany.hu)