Sikeresen és a tervek szerint zárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között 2014. szeptember 29-én. A Bayerische Landesbank és a magyar államot képviselő nemzeti fejlesztési miniszter által aláírt szerződésnek köszönhetően a bank hazai tulajdonba került. A kormány célja, hogy a bankrendszerben a magyar tulajdon aránya nagyobb legyen, ezáltal a magyar lakosság és a vállalkozások kevésbé legyenek kiszolgáltatottak a pénzügyi szolgáltatásokban.

Az MKB Bank hazai tulajdonba kerüléséről Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár nyilatkozott a kormany.hu-nak:

A megállapodás illeszkedik a bankrendszer jelentős átalakulását célzó kormányzati stratégiába, amelynek célja, hogy a hazai tulajdon aránya növekedjen a magyarországi bankokban. A pénzügyi válság tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy egy döntően külföldi tulajdonú bankrendszer nemcsak a válságból való kilábalást nehezíti, hanem a forráskivonások következtében tovább mélyíti azt.

A magyar állam 55 millió eurót fizetett az MKB részvényeinek 99,99 százalékáért, míg a korábbi német tulajdonos vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkerendezést hajt végre a bankban. Az adásvételi szerződésben foglalt feltételek teljesültek, így véglegessé vált az MKB Bank értékesítése. Sikerült tartani a tranzakció eredeti, igen feszes menetrendjét, ugyanakkor a tulajdonosváltás nem volt hatással a bank szokásos üzletmenetére, és nem érintette hátrányosan az ügyfeleket.

Kép letöltéseFotó:Sennowitz Gergely/NFM

A tranzakció zárásának napján megtartott közgyűlésen az új tulajdonos képviselői váltották az eladó delegáltjait. A közgyűlés az igazgatóság külső tagjának választotta dr. Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Nagy Viktóriát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tanácsadóját, Sándorné dr. Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát. A felügyelő bizottság tagjai: Szabó Ferenc, az NFM főosztályvezetője, Smohay Ferenc, az ABT Treuhand csoport üzletágvezetője, dr. Juhász Edit, az NFM miniszteri főtanácsadója, Nagy Adél, az NFM főosztályvezető-helyettese, valamint dr. Garancsi Zsolt és dr. Buzáné dr. Bánhegyi Judit munkavállalói tagok. Az MKB-t elnök-vezérigazgatóként továbbra is Sebők András vezeti.

A kormány célja, hogy az MKB-t aktív, jövedelmező bankká alakítsa át, ezért kiemelten fontos a jelenlegi ügyfélkör megtartása, bővítése. Az eladó által a tranzakció feltételeként végrehajtott tőkerendezés és a rendelkezésre álló magas tőketartalék elegendő arra, hogy az elkövetkező átmeneti időszak esetleges veszteségeit fedezze. A bank legkésőbb 2016-tól már nyereségesen működhet. Ennek megfelelően az új tulajdonos részéről tőkeemelés nem szükséges, az MKB átalakítása nem terheli az államot és az adófizetőket.

A kormány szándéka szerint az MKB továbbra is univerzális bankként, a megszokott magas színvonalú szolgáltatásokkal áll majd jelenlegi és leendő ügyfelei rendelkezésére. Az MKB a jövőben nagyobb szerepet kíván vállalni a hazai vállalatok kiszolgálásában, finanszírozásában. Ezzel egyenrangú stratégiai szerepet kap a lakossági üzletág: az ügyfelek a befektetési szolgáltatások és az elektronikus csatornák terén már a közeljövőben találkozhatnak az MKB fejlesztéseivel.

A részletes stratégiai kidolgozása és elfogadása még az év végéig megtörténik. Az már most kijelenthető, hogy a sikeres működés feltételei adottak. A stabil tulajdonosi háttér, az elegendő tartalékot jelentő tőkehelyzet mellett a bank szakértői gárdája is az MKB fejlődésének biztosítéka.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)