Megerősítette stratégiai együttműködését a Mahart PassNave Kft. és a Volánbusz Zrt., az erről szóló dokumentumot szerdán írták alá Budapesten, a felújított Dömös hajó avatásán.

Az eseményen Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára kiváló példának nevezte a Volánbusz és Mahart PassNave együttműködését arra, hogy az állami tulajdonú vállalatokban is meg lehet honosítani a menedzserszemléletű vezetői kultúrát, amely az ésszerű gazdálkodás és a hatékony forrásfelhasználás elvét tartja szem előtt.

Hegmanné Nemes Sára hangsúlyozta, hogy a fejújított dömösi kikötő márciusi átadása után megújult Dömös kirándulóhajó előadások és konferenciák helyszínéül is szolgálhat.

Hozzátette: a tavaly ősz óta állami többségi tulajdonban lévő Mahart PassNave Személyhajózási Kft. révén lehetővé vált, hogy egységessé váljon a belföldi- és külföldi hajózási turisztikai tevékenység, valamint hatékonyabban és kiszámíthatóbban valósuljanak meg a nemzetgazdasági és munkahely-teremtési szempontból is fontos hajózási és kikötői fejlesztések.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesA vállalat és a kormány tervei között szerepel a hajóflotta és további kikötők felújítása, a hajóállomások elérhetőségének javítása, a szolgáltatások színvonalának emelése, a vízi közlekedési útvonalak és lehetőségek összekapcsolása a közúttal és a vasúttal - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a nemzeti vagyon gyarapítása továbbra is a kormány célja.

Az állami tulajdonos által nyújtott szakmai tanácsoknak és iránymutatásnak nagy szerepe volt abban, hogy az árvíz ellenére a Mahart PassNave adózott eredménye 2013-ban közel 100 millió forinttal növekedett, és elérte a 420 millió forintot, az idén várhatóan a tavalyit is meghaladó, 450-460 millió forint nyereséggel zár a cég - mondta az államtitkár.

A Volánbuszról szólva Hegmanné Nemes Sára elmondta, hogy a helyközi autóbuszos személyszállítás terén már előrehaladott a 24 Volán társaság összevonása 7 regionális társaságba. A teljes folyamat - az üzemviteli folyamatok központosítását és integrációját követően - ez év végéig tart.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesDévényi Gergely, a Volánbusz vezérigazgatója kiemelte: a hajózási társasággal együttműködve alternatív közlekedési lehetőséget ajánlanak a Duna-kanyarba utazóknak azzal, hogy hajóra és autóbuszra érvényes kombinált menetjegyet kínálnak.

Dévényi Gergely úgy látta, hogy megállapodásuk remek példája annak, hogy az olyan nagy múltú vállalatok, mint a Mahart vagy a Volánbusz képesek megújulni, a piaci igényekhez igazodni az utasok érdekeit szolgálni. Az ajánlott belföldi és bécsi kombinált autóbuszos és hajós menetjegyek bevezetésével a két társaság célja, hogy fejlesszék a Duna-kanyar és a Pilis turizmusát. A Volánbusz új szolgáltatásokat vezet be, és példaként említette a mobil jegyértékesítést és új nemzetközi célállomásaikat - mondta a Volánbusz vezérigazgatója.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesSpányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az állami tulajdonlás lehetővé tette új fejlesztések indítását, az állami vállalatokban rejlő szinergiák kihasználását. Kiemelte, hogy a Mahart PassNave 110 éves múltú cég a legnagyobb hajósparkkal rendelkező társaság a Dunán, több mint 30 hajóval, 70 kikötővel, több mint 100 úszótesttel rendelkeznek, amelyek megújítása fontos.

(MTI)