Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Dr. Seszták Miklós

nemzeti fejlesztési miniszter

Videók

Több ezer embert várnak március 15-én a központi programokra

Több ezer embert várnak március 15-én a központi programokra2018. március 10.

Több ezer embert várnak a március 15-ei központi rendezvényekre a szervezők - mondta Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke sajtótájékoztatón.
Új sípályát és kétüléses felvonót adtak át Eplényben

Új sípályát és kétüléses felvonót adtak át Eplényben2018. február 9.

Mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként adtak át új sípályát és új kétüléses felvonót az eplényi síarénában. Révész Máriusz a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kiemelte: körülbelül ötszázezer ember síel Magyarországon, és a kormány számára fontos, hogy ők az országon belül is megtalálják a megfelelő lehetőségeket.
Érkezik a megemelt fizetés az állami vállalatok dolgozóihoz

Érkezik a megemelt fizetés az állami vállalatok dolgozóihoz 2018. február 9.

Januártól átlagosan 10-12 százalékos béremelést kapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) tartozó állami vállalatok dolgozói a tavaly tavasszal megkötött hároméves bérmegállapodás alapján - mondta Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára.
Az NFM és az ÁNTSZ az influenzás megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet

Az NFM és az ÁNTSZ az influenzás megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet2018. február 5.

Az influenzajárvány terjedésének visszaszorítására, a megbetegedések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban

Csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban2018. január 31.

Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont - mondta Guller Zoltán.
Ülőszékes sífelvonót adtak át Mátraszentistvánban

Ülőszékes sífelvonót adtak át Mátraszentistvánban2018. január 24.

Egy 850 millió forintos, részben állami támogatásból megvalósult, átfogó sípálya-fejlesztés részeként Magyarország első új építésű, ülőszékes sífelvonóját állították üzembe Mátraszentistvánban - mondta Révész Máriusz a beruházás átadó ünnepségén, a síparkban.
Idén is elindul a Vándortábor program

Idén is elindul a Vándortábor program2018. január 23.

Idén is elindul a Vándortábor program felső tagozatos és középiskolás diákoknak 14 új útvonalon, idén az erdei és vízi vándortáborok mellett kerékpáros táborra is lehet jelentkezni - jelentette be Révész Máriusz.
Újabb kerékpárutak építéséről döntöttek, a Magyar Közúthoz kerül az utak üzemeltetése

Újabb kerékpárutak építéséről döntöttek, a Magyar Közúthoz kerül az utak üzemeltetése2018. január 9.

Újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben - jelentette be Révész Máriusz.
A közlekedésfejlesztés az elmúlt évek kormányzati politikájának nyertese

A közlekedésfejlesztés az elmúlt évek kormányzati politikájának nyertese2017. december 13.

A közlekedésfejlesztés az elmúlt évek kormányzati politikájának nyertese Magyarországon, ezt támasztja alá, hogy a kormány 2022-ig 2500 milliárd forintot fordít 900 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat építésére, a 2500 milliárd forint 55 százalékát a magyar költségvetés, 45 százalékát pedig az Európai Unió biztosítja - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség

Libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség2017. november 7.

A Szent Márton-napi hagyományok újjáélesztésére, megismertetésére november 11-ig tartó libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség - jelentette be Guller Zoltán vezérigazgató sajtótájékoztatón.
Mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál a rezsicsökkentésnek köszönhetően

Mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál a rezsicsökkentésnek köszönhetően2017. október 31.

Amióta huszonöt százalékkal csökkentette a kormány a gáz, az áram és a távhő árát, a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg a rezsicsökkentéseknek köszönhetően, összesen pedig mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál 2013 eleje óta - mondta Aradszki András sajtótájékoztatón.
Történelmi nyarat zárt a turizmus

Történelmi nyarat zárt a turizmus2017. szeptember 11.

Történelmi nyarat zárt a magyar turizmus, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint júliusban 30 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek az előző év azonos időszakához képest - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.
Szeptembertől lehet pályázatot benyújtani gázkonvektorok cseréjére

Szeptembertől lehet pályázatot benyújtani gázkonvektorok cseréjére2017. augusztus 21.

1,5 milliárd forint összegű támogatás érhető el az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjéhez.
27 kerékpáros útszakaszra kötött tervezési szerződést a kormány és a NIF Zrt.

27 kerékpáros útszakaszra kötött tervezési szerződést a kormány és a NIF Zrt.2017. augusztus 18.

A kormány és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a sikeres közbeszerzési eljárások után 27 tervezési szerződést írt alá nettó 603 millió forint értékben idén júliusban - jelentette be Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Támogatja a kormány az eplényi és a mártaszentistváni sípályák fejlesztéseit

Támogatja a kormány az eplényi és a mártaszentistváni sípályák fejlesztéseit2017. augusztus 16.

Egyenként százötvenmillió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit - közölte a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáráért felelős kormánybiztos.
Tovább fejlesztik a lovas turisztikai infrastruktúrát

Tovább fejlesztik a lovas turisztikai infrastruktúrát2017. augusztus 15.

A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség által elnyert pályázat például lovak pihenésére is alkalmas megállóhelyek kiépítését, képzéseket, informatikai háttér biztosítását foglalja magába - mondta Révész Máriusz Harsányban.