A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által működtetett nemzeti összefogás vonalán eddig több mint 266 millió forint felajánlás érkezett, amelyet a karitatív szervezeteken keresztül juttat el a rászorulókhoz a kormány - mondta a koordinációs tanács elnöke szerdán Diósdon, egy cég által felajánlott adományok átadásán.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár jelezte, hogy a koronavírus-járványban, az elmúlt 11 hét alatt a karitatív szervezetek mind a 19 megyébe, illetve Budapestre is juttattak el az adományokból. Csaknem ötszáz intézménybe és több százezer embernek sikerült segítséget nyújtaniuk - fűzte hozzá.

Fotó: llyés Tibor/MTI

Közölte: több mint 100 ezer maszkot sikerült eljuttatni 140 intézménybe, 103 ezer ellátottnak, valamint csaknem 20 ezer liter fertőtlenítőt közel 170 intézménybe, így kórházakba is, emellett 33 ezer doboz immunerősítőszert osztottak ki több mint 130 ezer embernek.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a gépjárműadományokat főleg karitatív szervezetek kapták meg a munkájukhoz, de orvosok és ápolók is kaptak autót azért, hogy minél kevesebbet utazzanak tömegközlekedéssel.

Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője a Caola cég 5000 literes kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átvételekor kijelentette, a járványban Magyarországon eddig még soha nem látott összefogás bontakozott ki, a kis- és középvállalkozások, a nagyobb hazai cégek és a multinacionális nagyvállalatok is igyekeztek odafigyelni a bajbajutottakra.

Hozzátette, mindent beleszámítva - az adományokat, az önkéntességet és a digitális szolgáltatások értékét is - az adományozás mértéke meghaladta a 30 milliárd forintot.

(MTI)