A járványügyi védekezést segítő speciális eszközök és berendezések beszerzéséhez nyújt 150 millió forintos támogatást a Szerencsejáték Zrt. három budapesti kórháznak.

Czepek Gábor, a lottótársaság vezérigazgatója a keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a cég a társadalmi felelősségvállalási programja részeként ajánlott fel intézményenként 50 millió forintot a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetnek, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórháznak, valamint az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelőnek.

Úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány elleni védekezés rendkívül nehéz kihívás elé állította az egész világot, azonban a magyar kormány irányításával, az emberek együttműködésével és az egészségügyi ellátórendszer hatékony működésével Magyarország sikerrel vette az akadályokat.

Kép letöltéseFotó: Szerencsejáték Zrt.

Czepek Gábor kitért arra, hogy a Szerencsejáték Zrt. a járványhelyzet alatt is odafigyelt a játékosok és munkatársai egészségére, valamint a cég gazdasági eredményeire. Utóbbi kapcsán megjegyezte, tavasszal komoly árbevétel-kiesést szenvedett el a cég, mindazonáltal az ötezer munkavállalót foglalkoztató kis- és középvállalkozói partnerhálózatnak - fejlesztésekért cserében - több mint ötmilliárd forintot juttatnak, s remélik, hogy az év végére a tavalyit meghaladó árbevételt érnek el.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója elmondta, a kórháznak juttatott pénzből a koronavírus-fertőzés legyőzését segítő innovatív vírusellenes kezelésekhez, azok bevezetéséhez szükséges berendezéseket vásárolnak majd.

Az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő a legkorszerűbb épületfertőtlenítő gépek, és egy fertőtlenítő robot beszerzését tervezi - mondta Takács Péter főigazgató.

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház csúcskategóriás ultrahangkészüléket vásárol az adományból - közölte Sziller István orvosigazgató-helyettes.

(MTI)