Kormányszóvivők

Szentkirályi Alexandra és Kovács Zoltán

kormányszóvivők

Találatok száma: 10

Hírek

A növekedési fordulat éve volt 2013

Kormányszóvivők, 2014. október 14. 10:59

Kedden megkezdődik az Országgyűlésben a 2013-as költségvetés zárszámadásának tárgyalása. A kormány álláspontja szerint a tavalyi esztendő a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt.

Egyre több hazai vállalkozás él a Munkahelyvédelmi Akcióval

Kormányszóvivők, 2014. október 11. 5:30

Már több mint 890 ezer ember foglalkoztatását segíti és 205 milliárd forinttal csökkentette a munkáltatók terheit a tavaly januárban indult Munkahelyvédelmi Akció.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően már 200 termelői piac működik

Kormányszóvivők, 2014. október 10. 10:54

200 termelői piac működik Magyarországon annak eredményeként, hogy a kormány két éve megkönnyítette a piacok nyitását - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az V. kerületben a Szabadság téri termelői piacon.

Folytatódik a rezsicsökkentés – Már zajlik a szociális tűzifa programra beadott pályázatok feldolgozása

Kormányszóvivők, 2014. október 8. 10:41

A fűtési szezon közeledtével azokon az 5 ezer fő alatti kistelepülésen élő rászorulókon is segít a kormány, akik tűzifával vagy szénnel fűtenek. Több mint 2 ezer település adta be pályázatát a szociális tüzelőanyag programra. A nyertes településekről a pályázatok feldolgozása és értékelése után várhatóan még októberben eredményt hirdet a Belügyminisztérium – mondta el Kurucz Éva kormányszóvivő.

Működik a magyar modell - Már az IMF is jelentősen javította a magyarországi növekedési előrejelzését

Kormányszóvivők, 2014. október 7. 15:26

A Nemzetközi Valutaalap példátlan mértékben módosította a magyar gazdasági növekedésről szóló becslését a szokásos évi világgazdasági jelentésében. Már az IMF is kénytelen elismerni, hogy idénre 3 %-ot megközelítő (2,8%) magyar gazdasági növekedés várható, miközben áprilisban még 2 százalékot jósolt. A Valutaalap a jövő évre vonatkozó előrejelzéseken is módosított.

1,8 milliárd forintos támogatás az Útravaló ösztöndíjprogram keretében

Kormányszóvivők, 2014. október 7. 10:06

A kormány 1,8 milliárd forinttal összesen 11 ezer diákot támogat az Útravaló ösztöndíjprogram középiskolai és érettségi alprogramja keretében.

A kormány üdvözli, hogy Navracsics Tibor alkalmas uniós biztosnak

Kormányszóvivők, 2014. október 6. 19:38

A kormány üdvözli, hogy az Európai Parlament szakbizottsága alkalmasnak találta Navracsics Tibort arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen.

Ha Magyarország összefog, mindenre képes! - Négy éve történt a vörösiszap-katasztrófa

Kormányszóvivők, 2014. október 4. 5:30

2010. október 4-én történt Magyarország eddigi legnagyobb, ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája. A vörösiszap katasztrófa tíz ember életét követelte, több mint 350 otthont semmisített meg és közel ezer károsultat hagyott maga után.

Közel 5 ezer embernek ad munkát a kulturális közfoglalkoztatás

Kormányszóvivők, 2014. október 3. 11:16

Sikeres a kulturális közfoglalkoztatás szeptember 1-jén elindult második üteme, amely 1350 településen, 2290 partnerszervezet bevonásával több mint 4500 álláskereső számára nyújt teljes munkaidős foglalkoztatást - mondta a kormányszóvivő pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón.

A rezsicsökkentés fenntartását segíti a nemzeti közműszolgáltató létrehozása

Kormányszóvivők, 2014. október 1. 10:24

A rezsicsökkentés fenntartását segíti a nemzeti közműszolgáltató létrehozása, amely 2015 márciusában a Főgáz Zrt. bázisán kezdi meg lakossági szolgáltatási tevékenységét - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár szerdán Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón.