Európa lakossága túlnyomó részt támogatja a magyar kormány intézkedéseit - mondta Orbán Viktor miniszterelnök amikor megérkezett az Európai Néppárt kongresszusára.
Rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze vasárnapra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amelyre a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetőit, köztük a magyar miniszterelnököt is meghívta. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóirodájának vezetője az MTI-nek szerdán megerősítette: Orbán Viktor részt vesz a tanácskozáson.
Madridba, az Európai Néppárt kongresszusára utazik szerdán Orbán Viktor kormányfő - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kormány.hu-t.
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte kedden az Ukrajnában élő magyarokat, hogy feltétlenül vegyenek részt a hétvégi ukrajnai önkormányzati választásokon, és adják le voksaikat a magyar listákra.
A földet azokra kell bízni, akik értenek hozzá, ezért a termőföldet a gazdának kell adni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, ahol több ellenzéki képviselő is az állami földek értékesítéséről kérdezte őt az azonnali kérdések és válaszok órájában.
„Európa értékeit védelmezzük” címmel közölt interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Focus című német hírmagazin a szombaton megjelenő, digitális formátumban péntek este kiadott számában.
Féleredményt értek az uniós tagállamok vezetői az Európai Tanács ülésén, hiszen fontos lépést tettek afelé, hogy Törökországgal megállapodjanak, viszont nem döntöttek a görög-török határ lezárásáról - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak távozóban a pénteken virradóra véget ért csúcstalálkozóról.
A migrációs válság hatékony kezelése érdekében az EU-nak egységesnek kell mutatkoznia és képesnek kell lennie arra, hogy megtegye a fontos intézkedéseket - fogalmaztak a visegrádi csoport kormányfői az Európai Tanács csütörtöki ülése előtti egyeztetésükön elfogadott közös nyilatkozatukban.
Magyarország teljesen felkészült arra, hogy a schengeni megállapodásnak megfelelően csak ellenőrzötten, szigorú előírások szerint lehessen belépni az országba a magyar-horvát határszakaszon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli ülésére érkezve.
Orbán Viktor megérkezett Brüsszelbe, az európai uniós állam- és kormányfők csütörtöki csúcstalálkozójának helyszínére - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kormany.hu-t.