Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Találatok száma:

Hírek

Még az idén a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. augusztus 3. 9:15

Még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program, amelynek gerince az öt betegségcsoport - onkológiai, keringési, mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentális zavarok - megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti program - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek.

Kedden jelenik meg a három centrumkórház tervpályázata

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 30. 14:41

Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón.

Majdnem 200 milliárd forinttal több jut az egészségügyre

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 21. 14:24

Jövőre összesen 191 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint az idén, és 647 milliárddal több, mint 2010-ben - idézte a Magyar Hírlap szombati számában Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.

Nemzetközi együttműködés a rákmegelőzés, diagnosztika, kezelés, rehabilitáció és kutatás területén

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 12. 15:27

Prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőt mondott a Nemzeti Onkológiai Intézetek igazgatóinak találkozóján (National Cancer Institute Directors Meeting).

Átadták a Démétér Ház új épületszárnyát

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 9. 11:34

Átadták a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és szüleik részére fenntartott Démétér Ház új épületszárnyát hétfőn Budapesten.

Semmelweis Ignácnak állítottak emléket Regensburgban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 6. 19:09

Felavatták Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjának szobrát a Regensburgi Egyetemi Kórházban.

Több mint kétszázmillió forintból fejlesztik a Szent Kozma Egészségügyi Központ eszközparkját

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 5. 16:09

A magyar egészségügy több évtizedes lemaradást pótolt az elmúlt néhány évben, és pótol majd a következő hat-nyolc évben - közölte Kásler Miklós a Szent Kozma Egészségügyi Központban, ahol az Egészséges Budapest Program keretében több mint kétszázmillió forintból fejlesztik az eszközparkot.

Dr. Kásler Miklós miniszter az EDDSZ-szel egyeztetett

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 5. 15:47

Dr. Kásler Miklósnál, az emberi erőforrások miniszterénél látogatást tett ma Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, és megbeszélték a további együttműködés lehetőségét, valamint előkészítették a későbbi egyeztetéseket.

Semmelweis életműve csak a görög hősökéhez hasonlítható

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 2. 21:37

Semmelweis Ignác életműve csak a görög hősökéhez hasonlítható, mivel azért áldozta életét, amiben hitt, amiről meg volt győződve - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budakeszin, a felújított szakorvosi rendelő átadásán.

Elkészült a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos miniszteri rendelet

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2018. július 2. 14:15

Elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.