A mai napon megalakult a mindennapos éneklés megújítását célul kitűző munkacsoport, a Mindennapos Éneklés Bizottsága.
Az emberi erőforrások minisztere szerint bár illúzióinkat elveszíthetjük, az ideáljainkat képesek vagyunk megtartani. Balog Zoltán erről a balatonfüredi 10. Romantikus Reformkor fesztivál megnyitó ünnepségén beszélt szombaton.
A magyar ma is ugyanaz a nép, amely 25 éve befogadta a keletnémet menekülteket, és a délszláv háború elején elsőként segítette a széteső Jugoszláviából menekülő embereket - jelentette ki Balog Zoltán az ARD német országos köztelevízió szerda késő este sugárzott politikai vitaműsorában.
Humanitárius katasztrófát sikerült megakadályozni az elmúlt napokban azzal az összehangolt munkával, amelyet a magyar hatóságok a segélyszervezetekkel együtt végeztek a szerb-magyar határ térségében - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere az illegális bevándorlásról tartott szerdai szegedi sajtótájékoztatón.
Családja, barátai és tisztelői vettek búcsút Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas írótól vasárnap Budapesten, a XIII. kerületi, Dráva utcai kikötőben. Az író hamvait egy hajóról a Dunába szórták.
Magyarország naponta 4300 forintot költ egy bevándorlóra, ami arányaiban magasabb a minimálbér napi összegénél - derül ki Balog Zoltán Magyar Időknek adott nyilatkozatából.
Czeizel Endrét nagy tudás, nagy bölcsesség, nagy képesség jellemezte - emlékezett gyászbeszédében az emberi erőforrások minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas orvos-genetikusra, akit pénteken kísértek utolsó útjára az Óbudai temetőben.
Közép-Európa, sőt akár egész Európa sorsa nagyban függ attól, hogyan tud a gazdaság, a tudomány, az oktatás és az innováció összekapcsolódni - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tanévnyitó és diplomaosztó ünnepségén.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Dr. Szabó Tündét kérte fel sportért felelős államtitkárnak, aki a felkérést elfogadta.
Mintegy 40 helyszínen több mint 100 programot - köztük koncerteket, kiállításokat és táncelőadásokat - kínál október 2. és 18. között a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelynek fókuszában Bartók Béla és az idén 80 éves észt zeneszerző, Arvo Pärt életműve áll.