Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Találatok száma:

Hírek

Kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. november 11. 14:54

A kormány családtámogatási akcióprogramjának köszönhetően kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden egy a Központi Statisztikai Hivatalban tartott népesedési konferencián.

Balog Zoltán nyitja meg a 33. Isztambuli Nemzetközi Könyvvásárt

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. november 8. 10:24

Magyarország a díszvendége a 33. Isztambuli Nemzetközi Könyvvásárnak. A meghívás az élő könyvszakmai kapcsolatokon túl a két ország hatékony kulturális együttműködésének megerősítése is.

Emléktáblát avatott Komor Pál tiszteletére Balog Zoltán Sanghajban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. november 3. 10:27

Emléktáblát avatott november 3-án a sanghaji magyar kolónia egykori vezetője és a város egyik legjelentősebb üzletembere, Komor Pál tiszteletére az emberi erőforrások minisztere Sanghajban, ahol bejelentette, hogy magyarországi ösztöndíjprogram indul kínai diákok számára.

Munkácsy-kiállítást nyit meg Balog Zoltán Sanghajban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. november 2. 12:12

Három napos hivatalos úton vesz részt Sanghajban az emberi erőforrások minisztere, melynek részeként a tárcavezető felavatja Komor Pál emléktábláját a Zsidó Emlékmúzeumban, majd felsőoktatási ösztöndíjról tesz bejelentést.

Balog Zoltán ismertette a kancellárok névsorát

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. október 31. 12:05

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon sajtótájékoztató keretében ismertette 21 állami felsőoktatási intézmény leendő kancellárjainak nevét.

Érkezik a családi otthonteremtési kedvezmény

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. október 28. 14:07

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó összes ágazat költségvetése nőhet a jövő évben – közölte október 28-i budapesti sajtótájékoztatóján Balog Zoltán. A miniszter bejelentette: növelni fogják a nyugdíjak vásárlóértékét.

A kormány segíteni akarja a tervezett gyerekek megszületését

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. október 27. 14:20

A kormány családbarát intézkedéseivel segíteni akarja, hogy Magyarországon megszülethessenek a tervezett gyerekek. Az emberi erőforrások minisztere erről hétfőn Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián beszélt.

Ünnepeljük a tenni akarást

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. október 23. 14:32

A Van Helyed Alapítvány Alkotóház az az épület, ahol a tenni akarást ünnepeljük, cigány és nem cigány emberek - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Ózdon. Balog Zoltán a megújult alkotóház és az alapítvány új oktatási stúdiójának átadása alkalmából azt mondta: a kormány és az alapítvány megálmodói azt szeretnék elérni, hogy cigány és nem cigány emberek éljenek a lehetőségeikkel, "aki akar, az tehessen".

Balog Zoltán emlékplakettet vett át a Szabadságharcosokért Közalapítványtól

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. október 21. 15:36

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolása, valamint a volt magyar politikai foglyok érdekében folytatott kimagasló tevékenysége elismeréseként emlékplakettet adományozott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere számára a Szabadságharcosokért Közalapítvány.

Balog Zoltán együttműködési megállapodást írt alá az ecuadori felsőoktatási miniszterrel

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. október 20. 17:06

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és René Ramírez, az ecuadori felsőoktatási, tudományos, technológiai és innovációs ügyekért felelős miniszter oktatási és tudományos együttműködési megállapodást írt alá Budapesten, 2014. október 20-án.