Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság
Fotók
A Családok budapesti világtalálkozójának záró rendezvényeként, gyermeknapon színes programok várták egész nap a családokat Budapesten, az Andrássy úton és környékén. Fotó: Botár Gergely/kormany.hu
A családok a magyar nemzet alapját és tartópillérét jelentik, az identitás megőrzésében és az anyanyelv megtartásában a legnagyobb szerepet vállalják - hangzott el a Családban élni és magyarnak maradni konferencián az Országházban. Magyarországon a házasság intézménye a reneszánszát éli, egyre többen döntenek úgy, hogy összekötik az életüket. Fotók: Botár Gergely/kormany.hu
A most záruló nyári szünetben minden eddiginél több, 90 ezer gyerek üdülhetett az Erzsébet-táborokban, az elmúlt öt évben pedig már közel négyszázezer - mondta Novák Katalin államtitkár. Sok olyan gyerekek tudott így eljutni akár a Balaton partjára, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége.
Száz fiatal zenei tehetség kap lehetőséget, hogy a Snétberger Zenei Tehetségközpontban tanuljon. A 2011-ben megnyitott tehetségközpontban már 300 olyan diák tanult, akinek önerőből esélye sem lett volna ilyen zenei képzésre. A fiatalok nem csak zenei képzésben vesznek részt, hanem munkaerőpiaci képességfejlesztésben és pályaorinteációban is segítenek nekik. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Negyedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei családtalálkozót a Házasság hete programsorozat keretében a Parlamentben, ahol egész nap különféle játékok, kézműves foglalkozások, családi programok, idegenvezetés és táncház várta a gyerekeket és szüleiket. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Mintegy ötvenezren vették igénybe a gyed extrát tavaly, az idei év első negyedévében pedig a múlt év azonos időszakához képest több mint duplájára nőtt azoknak a száma, akik éltek a munka melletti gyed lehetőségével - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn budapesti sajtótájékoztatón. Fotó: Árvai Károly
Az Emmi család és ifjúságügyért felelős államtitkára értelmi fogyatékos lakókat látogatott meg a miskolci református szeretetotthonban.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett családi napot tartottak az Országházban. Fotók: Árvai Károly/kormany.hu