Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

Novák Katalin

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

Találatok száma: 10

Hírek

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2017. évi pályázatainak első felhívásai

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. április 4. 11:28

2017. március 14-én megjelentek a Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2017. évi pályázatainak első felhívásai. A tehetséges fiatalok a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak keretében tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához és hasznosulásához.

Az Idősek Tanácsa megrendülve értesült Endrődy Zsuzsanna haláláról.

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. március 31. 12:51

Tisztelettel búcsúzunk Tagtársunktól, aki a testület megalakulása óta elkötelezetten képviselte az idősek ügyét.

Egymilliárd forint a kapcsolati erőszak ellen küzdő krízisközpontokra

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. március 28. 13:56

Az elkövetkező négy évben 1,16 milliárd forintot fordít a kormány a kapcsolati erőszak áldozataival telefonszolgálat fejlesztésére, valamint a területen dolgozó szakemberek képzésére - mondta Novák Katalin család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.

Kilencmilliárd forintos pályázat nyílik a női foglalkoztatás erősítésére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. március 8. 13:18

A nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében kilencmilliárd forintos pályázat indul Nők a családban és a munkahelyen címmel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Százmilliárd forint jut bölcsődék és óvodák fejlesztésére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. március 7. 16:50

Mintegy százmilliárd forint áll rendelkezésre bölcsődék és óvodák fejlesztésére, létrehozására különböző pályázatok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Csornán, az országos bölcsődei tájékoztató roadshow első állomásán.

A kormány mindent megtesz a családtámogatások rendszerének bővítéséért

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. február 25. 8:36

A kormány elkötelezett a családok iránt, ezért mindent megtesz a családtámogatások rendszerének folyamatos bővítése érdekében - mondta az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) közéleti találkozóján, a Lakitelek Népfőiskolán péntek este.

Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. február 21. 12:54

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására.

Az ifjúsági garanciaprogramot segítő honlapot indított a kormány

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. február 20. 11:36

Ifjusagigarancia.gov.hu címmel az ifjúsági garanciaprogramot segítő honlapot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával az Új Nemzedék Központ (ÚNK) - jelentette be Novák Katalin család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

A házasság intézménye a reneszánszát éli

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. február 18. 12:08

Minden magyar gyermek születése ünnep, és ünnep minden alkalom, amikor egy gyermek magyarul mondja ki az első szót - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett családi napon az Országházban.

Minden tehetséget igyekszik támogatni a kormány

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, 2017. február 18. 9:05

Minden tehetséges gyereket és fiatal felnőttet igyekszik támogatni a kormány - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.