Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság
Videók
Több mint 4 millió euróra, azaz 1,2 milliárd forintra lehet pályázni idén Magyarországon az Erasmus+ program ifjúsági szegmensében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Bővült január 1-jétől a gyed extra, már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezer új bölcsődei férőhely jöhet létre 2018-ig Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Tudatos döntés volt, hogy a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládokat, amelyek jobban ki vannak téve a szegénységi kockázatoknak, kiemelten támogatja a kormány, az otthonteremtési program kibővítésénél ugyanakkor mindenkire gondoltak, akik gyermeket nevelnek vagy gyermekvállalást terveznek - mondta Novák Katalin.
A kétgyerekes családok adókedvezményének január elsejei emelése után ebben az évben összesen akár hatvanezer forinttal több maradhat a két gyereket nevelőknél - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Aki jogosult az új otthonteremtési támogatásra, és benyújtja igényét, az meg is kapja a pénzt, mert a program költségvetési kerete felülről nyitott - mondta Novák Katalin családügyért felelős államtitkár. Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár hozzátette: az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket.
A 2016-os költségvetésben - az idei évhez hasonlóan - szintén egymilliárd forint áll majd rendelkezésre az önkormányzatok számára, hogy a gyermekétkeztetés feltételeit javíthassák. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár emlékeztetett: a kormány intézkedéseinek következtében az utóbbi időben három és félszeresére nőtt azoknak a bölcsődés és óvodás korú gyermekeknek a száma, akiknek napi három étkezését ingyen biztosítják.
Az önkéntesség hozzájárul a nemzeti összetartozás, az egymás iránti felelősségvállalás erősödéséhez. December 5-e, az önkéntesek világnapja alkalmából Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyilatkozott a kormany.hu-nak.
„A bölcsődéknek nem csak nagy múltja van Magyarországon, hanem jelene és jövője is. A bölcsődék olyan kincseink, melyeket óvnunk és gyarapítanunk kell a jövőben. Erről szól a bölcsődei helyek megőrzése, létrehozása, a férőhelyek bővítése és a napközbeni ellátás rugalmas, a különböző igényekre reagáló átalakítása is” – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Bölcsődék Egyesületének hatodik országos szakmai tájékoztató körútjának budapesti konferenciáján.
„Egy rugalmas, többlépcsős, többszereplős rendszer jön létre a jövő évtől, hogy az intézményes kereteken túlmenően magán, családi vagy munkahelyeken kialakított gyermekfelügyeleti megoldások alakulhassanak ki.” – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a HellóAnyu kávézóban tartott sajtótájékoztatóján.
A jövő évtől ismét bővül a családtámogatási rendszer, az erre vonatkozó előterjesztést csütörtökön tárgyalja az Országgyűlés - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, egy XI. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.
A napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat alapján bővülhet a 2014-ben bevezetett gyed extra - jelentette be Novák Katalin. A családügyi államtitkár elmondta: a törvénycsomag elfogadása esetén a gyed extrát már a gyermek féléves korától igénybe lehet venni.
Több mint egymillió család részesül jelenleg a családi adókedvezményben, ez a magyar családok 95 százalékát jelenti - mondta Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Megnyílt az UNICEF - az ENSZ gyermekalapja - globális szolgáltatóközpontja Budapesten pénteken.
Egészségesebb és a korábbinál változatosabb reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzákon szeptembertől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Idei júliusi kibővítése óta jelentős az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, jellemzően vidéken élők és használt lakás megvételéhez kérték ezt a fajta támogatást - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.