Öt szociális bérlakást és szolgáltató épületeket alakított ki a település szegregált területén élő családok számára Kisléta önkormányzata. A több mint 196 millió forint értékű beruházás átadását kedden tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.
Magyarországon az elmúlt harminc évben jelentős lépések történtek annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek élete javuljon, s a kormány a jövőben is mindent megtesz azért, hogy segítse a mindennapi életüket és boldogulásukat - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Győrben, a Velünk színesebb a világ - Ésszerű alkalmazkodás a mozgáskorlátozott emberek mindennapjaiban című európai uniós program zárórendezvényén.
A kormány az egész országban jelentős uniós és hazai forrással támogatja a társadalmi integrációt elősegítő fejlesztéseket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Nógrád megyei Terényben, ahol átadták a Johannita Segítő Szolgálat ifjúsági és gyermektáborában elvégzett beruházásokat.
A teljes összeg 99 százalékát odaítélték már az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) csaknem ezermilliárd forintos, 2014-2020-as keretéből, ez több mint 968 milliárd forintot jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden Pécsen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága nevében tisztelettel meghívom az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) éves konferenciájára, amelyre 2019. november 26-án, Pécsett kerül sor a Zsolnay Kulturális Negyed E78 épületében.
Családi látogató és fogadó helyiséget adtak át szerdán a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári börtönében.
A hajdúdorogi Szent Bazil görögkatolikus óvoda működése hozzájárul ahhoz, hogy a családok a településen maradjanak és erősíti a hitüket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán az intézmény felújított épületének felszentelését követő ünnepségen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkársága elindította az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program honlapját: www.efop.kormany.hu
A vidéki egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítését célzó projekt keretében mintegy 381 millió forintból felújították a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházat.
Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése, az azon munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik.