Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Fotók

Átadták a mozgássérültek rehabilitációs központjának felújított épületeit

Átadták a mozgássérültek rehabilitációs központjának felújított épületeit2016. január 25.

Átadták a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának felújított épületeit hétfőn a főváros II. kerületében. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az ünnepségen azt mondta: a kormány célja, hogy mindenki minél teljesebb életet élhessen, ez a mintegy 740 millió forintos beruházás is ezt szolgálja. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Megnyílt az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Megnyílt az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás2016. január 21.

A szombatig tartó Educatio kiállításra az idén több mint negyven magyar és csaknem negyven külföldi felsőoktatási intézmény készült standdal, de szakképző intézmények és nyelviskolák is jelen vannak a fővárosi SYMA rendezvényközpontban. Palkovics László államtitkár rámutatott, az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban, minden változás a hallgatókért van. A hallgatók idén a jelentkezéskor három helyre ingyenesen adhatnak be kérelmet. Fotó: Botár Gergely/kormany.hu
Megújult az Egri Érseki Palota

Megújult az Egri Érseki Palota2016. január 6.

Az épület avatóünnepségén Soltész Miklós kifejtette: istenhitre és a katolikus egyház támogatására van szükség Európa és Magyarország megerősítéséhez. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette: minél több olyan egyházi fejlesztésre van szükség, mint a most átadott beruházás. Fotók: Árvai Károly/kormany.hu
Adventi látogatás fogyatékos fiataloknál

Adventi látogatás fogyatékos fiataloknál2015. december 21.

Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Filadelfia-ház Új támogató szolgálat és fejlesztő napközi otthon karácsonyi ünnepségén vett részt és mondott köszöntőt az ünnep alkalmából. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Balog Zoltán hirdetett igét a megújult somorjai templomban

Balog Zoltán hirdetett igét a megújult somorjai templomban2015. december 6.

Balog Zoltán tartott igehirdetést azon a hálaadó istentiszteleten, amelyet a Csallóköz legrégebbi egyházi épületének, a somorjai (Samorín) református templomnak - a magyar kormány anyagi hozzájárulásával megvalósított - külső felújítása alkalmából tartottak a felvidéki településen vasárnap. Fotók: Bartos Gyula/EMMI
Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola megújult agárdi telephelyét

Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola megújult agárdi telephelyét2015. december 4.

Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola megújult agárdi telephelyét. Az ünnepségen beszédet mondott Balog Zoltán és Soltész Miklós is. A beruházással Európában is egyedülálló korai fejlesztő és rehabilitációs központ jött létre sérült és fogyatékossággal élő gyerekeknek.
Több mint 7,7 milliárd forintos fejlesztés fejeződött be a szolnoki Hetényi-kórházban

Több mint 7,7 milliárd forintos fejlesztés fejeződött be a szolnoki Hetényi-kórházban2015. december 3.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki projektzáró eseményen elmondta: százévenként egyszer történik a jelenlegihez hasonló nagyságrendű beruházás egy intézmény, egy város életében.
Sporttudományi oktatóközpont és Buzánszky-szobor Debrecenben

Sporttudományi oktatóközpont és Buzánszky-szobor Debrecenben2015. november 26.

Debrecenben felavatták az egyetem 1,8 milliárd forintból megépített sporttudományi oktatóközpontját, a sportcentrum átadását megelőzően az épület előtt Balog Zoltán leplezte le Buzánszky Jenő szobrát.
Átadták a felújított Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot

Átadták a felújított Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot2015. november 20.

Olyan létesítmény fogadhatja a jövőben a sportolókat és sportbarátokat, amely méltó a magyar sport hírnevéhez és a csarnok névadójához.
1956 megmutatta, hogy a diktatúrának nincs gyökere Magyarországon

1956 megmutatta, hogy a diktatúrának nincs gyökere Magyarországon2015. október 22.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója csütörtökön megnyitotta a Békés megyei Békéssámsonban a Szabadság Házát, amely az 1950-es évek első fele legjelentősebb hazai antikommunista ellenálló szervezetének állít emléket. Fotók: Bartos Gyula/EMMI
Átadták a megújult hatvani kórházat

Átadták a megújult hatvani kórházat2015. október 20.

3,5 milliárd forintból újult meg a hatvani Albert Schweitzer Kórház. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy az évente 300 ezer beteget ellátó hatvani kórházban csaknem ötven esztendeje nem volt hasonló léptékű felújítás. Fotók: Komka Péter/MTI
Átadták a tatabányai Szent Borbála Kórház új központi épületét

Átadták a tatabányai Szent Borbála Kórház új központi épületét2015. október 14.

A tatabányai Szent Borbála Kórházban szerdán átadták az intézmény 5600 négyzetméteres új központi épületét, a fejlesztés egy 5,8 milliárd forintos beruházás része, mely 2015 decemberében zárul. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntőjében elmondta: öt év alatt 500 milliárd forintot fordítottak az egészségügy fejlesztésére. Ebből 322 milliárd a kórházak felújítására szolgált, 100 milliárd forintot meghaladó összeget pedig eszközbeszerzésre költöttek. Fotók: Botár Gergely
Átadták a felújított sátoraljaújhelyi szlovák iskolát

Átadták a felújított sátoraljaújhelyi szlovák iskolát2015. október 9.

Befejeződött a 65 éves sátoraljaújhelyi szlovák iskola felújításának első üteme, az átadón Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár képviselte a kormányt. Fotó: Vajda János/MTI
Balog Zoltán az Idősek Tanácsának ülése után díjakat adott át

Balog Zoltán az Idősek Tanácsának ülése után díjakat adott át2015. október 1.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mondott az Idősek Tanácsa ülésén, valamint a tanácsülés keretében szervezett ünnepségen átadta az Idősbarát Önkormányzat és az Idősekért díjakat csütörtökön, a Pesti Vigadóban. A miniszter napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: Magyarország negatív kihívás előtt áll, ugyanis a migráció súlyos demográfiai hatásával is számolnia kell.
A Battonyáról Orosházára átköltözött SOS Gyermekfalu megnyitó ünnepsége

A Battonyáról Orosházára átköltözött SOS Gyermekfalu megnyitó ünnepsége2015. szeptember 28.

A magyar kormány gyermekvédelmi politikájának középpontjában a család biztosítása áll, ahogyan ez a fő célkitűzése az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványának is - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Orosházán, a Békés megyei Battonyáról átköltözött SOS Gyermekfalu hivatalos megnyitóján.
Templomépítő nemzet lehetünk

Templomépítő nemzet lehetünk2015. szeptember 24.

Templomépítő nemzet lehetünk; amikor templomot építünk vagy újítunk fel, akkor a közösséget erősítjük és közös jövőnket építjük - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szegeden, a székesegyház liturgikus átadása alkalmából rendezett ünnepségen. Fotók: Bartos Gyula