A héten tovább folytatódtak a sztrájktárgyalások az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága, valamint az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik között.
Az amerikai-magyar kapcsolatok jó úton haladnak - idézte Rex Tillerson amerikai külügyminisztert Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek azt követően, hogy a csütörtöki imareggeli alkalmával találkozott és beszélgetett vele.
Együttműködési megállapodást írt alá a kárpátaljai magyar közösség támogatása érdekében a magyarországi Családháló Alapítvány kárpátaljai magyar családsegítő szervezetekkel csütörtökön Beregszászon, így Magyarország kormányának a támogatásával folytatódik a kárpátaljai testvércsalád mozgalom.
Az ipar igényeinek kielégítésére, a dinamikusan fejlődő technológiai trendekhez igazodva két angol nyelvű mesterképzés indul szeptemberben az önvezető járművekhez kapcsolódóan - jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Novák Katalin szerint nagy az érdeklődés Erdélyben a 2018 elejétől a határon túlra is kiterjesztett köldökzsinór program iránt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyi államtitkára egy kolozsvári sajtótájékoztatón beszélt erről csütörtökön.
Országszerte iskolai programokat, valamint a fővárosban fotókiállítást, nemzetközi konferenciát és gálavacsorát rendez a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) február 22-én, az első Magyar Parasport Napján.
Ebben az évben már nyolc kollégium vesz részt az általános iskolás korú, hátrányos helyzetű tanulók számára elindított Kollégium Plusz programban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a nyírteleki Kedvesházban csütörtökön.
Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, a kormány 2016 nyarán állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy több lépcsőben emelkedik az egészségügyi szakdolgozók, illetve orvosok bére.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye több mint 62 milliárd forint támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Miskolcon.
A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.