A kormány elkötelezett nemcsak a magyarországi, hanem a külföldön élő magyarság sorsa iránt is, éppen ezért a mai napon 8 ezer adag kanyaró elleni védőoltás kiszállítása kezdődik meg Kárpátaljára. Az intézkedéssel a világszerte elismert magyarországi védőoltási rendnek köszönhető járványügyi biztonság tovább erősödik.
Reneszánszát éli a német nemzetiségi kultúra Magyarországon - emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Münchenben a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából elmondott beszédében.
Közösségfejlesztésre, a társadalmi összetartás erősítésére 43,5 millió forint támogatást kapott a porcsalmai református egyházközség és a Nemzedékek Hídja Egyesület - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek.
Négy éven keresztül összesen 9,7 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a 2020-ban fennállásának 900. évfordulóját ünneplő premontrei rendnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Gödöllőn.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a találkozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) elmúlt négy éve óriási sikertörténet.
Május 31-ig nevezhetnek magyar és külföldi alkotók filmjeikkel a második Hét Domb filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - mondta el Tóth László, a fesztivál elnöke csütörtökön Budapesten.
Sokszínű programkínálattal várja idén a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat február 2. és 4. között országszerte több száz helyszínen a látogatókat.
"Ez a programsorozat attól válik 12 év után is kedvessé, hogy mindig megújulni képes, mindig kreatív programokat vállalnak fel a résztvevő intézmények és ezért rengeteg embert képes integrálni" - emelte ki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár megbeszélést folytatott Emilia Müller bajor munkaügyi, szociális, családügyi és integrációért felelős miniszterrel szerdán, Budapesten.
Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Brüsszelben csütörtökön, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében.
Felújítják és bővítik a budapesti Bolgár Művelődési Házat, a magyar és a bolgár kormányok támogatásával.