Életének 88. évében elhunyt Albert Gábor író, műfordító, könyvtáros. A Kossuth-díjas alkotót, a Magyar Művészeti Akadémia tagját az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjává nyilvánítja.
A 2008-ban kezdődött gazdasági válság előtti szint alá sikerült csökkenteni a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek számát Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Védelem, aktivitás, képessé tevés című konferenciasorozat rendezvényén.
A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk, amely iránt erős a közbizalom - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor.
A kormány összesen 850 millió forinttal támogatja a fóti plébániatemplom felújítását és a katolikus óvoda megépítését - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért is felelős helyettes államtitkára vasárnap a Pest megyei településen.
Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombat este telefonon Tolentinóból az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az olaszországi városban felavatták a Magyarország segítségével helyreállított templomot.
Felavatták szombaton a közép-olaszországi Tolentinóban a Szent Szív és Szent Benedek-templomot, amelynek helyreállítását Magyarország finanszírozta.
Megújul a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola, és új épületet kap a Szent Bernadett óvoda. Az 1,7 milliárd forintos beruházás alapkövét pénteken helyezték el az intézmények udvarán.
Öt év alá csökkent az Európai Unió és Magyarország lakosainak várható élettartama közötti különbség, de más pozitív mutatók és kedvező trendek is láthatók - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Az elmúlt években számos eredmény született az egészségügyi ágazatban - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, egy szakmai fórumon.
A fogyatékossággal és a pszichiátriai betegséggel élők számára a valódi segítség a közösségbe visszaágyazás, a társadalmi befogadás kultúrájának építése - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szilvásváradon.