Az egyéni tehetség lehet, hogy még magánügy, kibontakoztatása azonban semmiképp: az fontos nemzeti kérdés - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), ahol az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) ünnepi záróülését tartotta.
Egyszülős családokat támogató központ nyílik várhatóan februárban Budapesten, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány hétfőn vette birtokba és mutatta be az erre szolgáló egykori üzlethelyiséget a Mária utca és Üllői út sarkán.
Azbej Tristan, az EMMI üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára és Zán Fábián Sándor püspök képviseletében Taracközi Ferenc beregszászi lelkész a kárpátaljai református magyarok adományát adta át iraki keresztényeknek.
Egyre népszerűbb az családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ma már minden hatodik ingatlanvásárlásnál csok-ot vettek igénybe - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az erdélyi Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot; az ünnepségen Soltész Miklós is beszédet mondott.
A 2011-es 8,3 évről 6,9 évre csökkent az Országos Mentőszolgálat mentőautóinak átlagéletkora az elmúlt évek fejlesztéseinek és többletforrásainak köszönhetően - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.
Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar közösségek a határon túl is megerősödjenek, ilyen lehetőség a Kárpát-medencei egységes felsőoktatási tér is, amelynek a létrehozására törekszik a magyar kormány - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szabadkán, ahol átadta a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- Kulturális Központ (VM4K) új épületét.
Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára a Debreceni Egyetemen (DE).
A kormányzat folytatja a szociális ágazatban az elmúlt négy és fél évben végrehajtott, erőltetett ütemű béremelést - hangsúlyozta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara pénteki budapesti országos konferenciáján, utalva arra, hogy az elmúlt négy és fél évben 60 százalékkal nőtt az ágazatban az átlagfizetés.
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság határozottan cáfolja az LMP társelnökének mai nyilatkozatát. Hadházy Ákos korrupcióinfóján elhangzottak ismét a politikus teljes tájékozatlanságát bizonyítják.