Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a mai napon köszöntő beszédet mondott, valamint sportolói ösztöndíjakat adott át Tatán.
Négyezer fiatal végez önkéntes munkát a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúságpasztorációs irodájának szervezésében. A Tesz-Vesz Tavasz elnevezésű, háromnapos programot Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök nyitotta meg szerdán Szegeden.
Folytatódik a ”Kapcsolódj be a közvetítésbe!” című, egy éves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram, melyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére az MTVA és a Nemzeti Kulturális Alap indított el hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára. A pályázat benyújtási határideje meghosszabbításra került, az ösztöndíjra 2017. április 3. éjfélig lehet pályázni!
A magyar népmesekincs továbbadását és a gyerekek kompetenciafejlesztését szolgáló NépmesePontok létrehozására írt ki pályázatot a kormány csaknem 1,2 milliárd forint értékben.
Megújul a szociális ágazat képzési, továbbképzési programja, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében uniós forrásból 12 milliárd forintot szánnak erre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
A sportért felelős államtitkárság támogatásával idén 81 kiemelt eseményre kerülhet sor Magyarországon.
Ha valamelyik ország elégedetlen, akkor sem cselekedhet egyoldalúan, ezt a többi tagállammal egyetértésben kell tennie - jelentette ki Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az osztrák közszolgálati televízió (ORF) híradójában kedden késő este arra reagálva, miszerint az osztrák kormány a családtámogatás változtatásával csökkentené az Ausztriában dolgozó magyarok juttatását.
Az art mozik szakmai tevékenységének támogatására 38 millió forint keretösszeggel pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Hét magyar és három külföldi intézményben helyezik el azt a tíz Bogányi-zongorát, amelyet a magyar állam korábban megvásárolt - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter sajtótájékoztatón.
A napjainkban zajló keresztényüldözés nem vallási belügy, számos más, súlyos problémára is ráirányítja a figyelmet - mondta Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár hétfőn Budapesten.