Hármas célrendszer határozza meg a kormány hajléktalanügyi politikáját: a prevenció, az ellátás és a reszocializáció - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
A tervek szerint, a megfelelő ütemben zajlik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakítása - mondta Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal ülése utáni sajtótájékoztatón, Budapesten.
Fischl Mónika és Dolhai Attila kapta Az évad operettszínésze, Peller Anna és Kerényi Miklós Máté pedig Az évad musicalszínésze díjat hétfő este a Budapesti Operettszínházban a magyar operett napja alkalmából tartott gálaesten. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára.
2016. október 17-től Dr. Ladányi Márta tölti be az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságán az egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkári pozíciót.
Folyamatosan emelkedik a színházlátogatók száma Magyarországon, és egyre több jut színházjegyre is, tavaly 4,5 milliárd forinttal többet fordítottak e célra az emberek - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Magyarország Kormánya elkötelezett a roma kultúra támogatása iránt, ezért döntött a Roma Kulturális és Módszertani Oktatási Központ Budapesten történő megvalósításáról. A központ célja, hogy színvonalas körülmények között, komplex módon mutassa be a roma nemzetiségi kultúra hagyományait, valamint teret adjon oktatási programok lebonyolításának.
Korábban Magyarországon diplomát szerzett hallgatók részvételével Nemzetközi Alumni Találkozót tartanak csütörtökön és pénteken Budapesten - mondta az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
A kormány százmillió forinttal támogatja a budapesti Petőfi téren álló Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyház tornyának újjáépítését. Az erről szóló szerződést hétfőn újságírók előtt írta alá Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzója.
Megháromszorozódott a roma hallgatók aránya a felsőoktatásban az elmúlt hat évben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Magától nem győz az igazság, a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért, a jogállamért meg kell küzdeni - mondta a Magyar Állami Operaházban az 1956-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére rendezett vasárnapi díszelőadás előtt Balog Zoltán, az 1956-os Emlékbizottság elnöke, az emberi erőforrások minisztere.