Magyarország Kormánya nem támogatja a szegregációt, és határozottan fellép az olyan jelenségekkel szemben, amelyek hátráltatják a gyermekek iskolai és egyéni fejlődését. Ezért is érthetetlen az Európai Bizottság döntése a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásról, amelyet májusban indítottak a roma gyermekek vélt elkülönítése miatt. Brüsszel nem a párbeszédet és a konstruktív megoldást választotta, a magyar Kormány tájékoztatását érdemi vizsgálat nélkül utasította el. Célunk továbbra is a minőségi oktatás biztosítása, a színvonalas közneveléshez való hozzáférés minden társadalmi rétegből érkező gyermek számára, ezért Magyarország Kormánya javaslatot tesz az Országgyűlésnek az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény módosítására.
Hétszáznyolcvan állami fenntartású iskolában, kétmilliárd forint értékben valósult meg valamilyen mértékű felújítás vagy fejlesztés a nyár folyamán, jellemzően ablakcserék, tornaterem- és mosdófelújítások, festések, illetve új iskolapadok és székek beszerzése - mondta Rétvári Bence az MTI-nek.
Londontól Rióig címmel elkészült a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) értékelése a riói játékokról, a kötetet Borkai Zsolt elnök nyújtotta át Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének.
Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Pécsi Nemzeti Színházban felavatta azt az emlékfalat, amely az intézmény kiemelkedő, állami díjjal is elismert művészeinek a nevét őrzi.
Csak egymást támogatva lehetünk erősek itt Magyarországon, és a Kárpát-medencében egyaránt. Erre megvan minden lehetőségünk, mert közös keresztény hitünk és kultúránk - mondta Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár ünnepi beszédében Mezőberényben, a szlovák nemzetiség kultúrházának átadóján.
2016. október 1-jén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a Mórahalom Városi Sportegyesület. Az ünnepi eseményen többek között Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is köszöntötte a résztvevőket.
Újra látogatható szombattól Csontváry Kosztka Tivadar műveinek teljes kiállítása a festőművészről elnevezett pécsi múzeumban.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerint a következő évtizedekben Európában a "nemzetek reneszánsza" jöhet el, ami azt jelenti, hogy az embereket sokkal jobban fogja érdekelni a saját országuk, településük, családjuk történelme, múltja, hagyománya.
Az idősek világnapja alkalmából is kifejezzük tiszteletünket és megbecsülésünket a szenior korosztály iránt. Életüket számos kormányzati intézkedés segíti.
Ma van a zene világnapja, amelyet Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának felhívására 1975 óta minden évben megünneplünk. A világnap jó alkalom zeneművészeti értékeink tudatosítására és népszerűsítésére.