A magyar pavilon idei kiállítása megmutatja, hogy a kultúra közvetlenül is tud segíteni ott, ahol épületek vagy emberek kihullottak a közösség tartószövetéből - emlékeztetett a 15. Velencei Építészeti Biennále aektivátorok - Helyi aktív építészet című magyar kiállításának megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.
Kormánypárti és ellenzéki politikusok részvételével tartották meg pénteken az ötödik parlamenti ifjúsági napot az Országgyűlés Felsőházi üléstermében. A Van beleszólásod! nevű rendezvény felszólalói egyaránt a demokratikus véleménykifejtés fontosságát hangsúlyozták.
Csanádi-nap keretében avatta fel pénteken a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola új sportudvarát dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. Az ünnepség keretében koszorút helyezett el az iskola névadója, Csanádi Árpád, Deák Ferenc labdarúgó örökös gólkirály és az iskola alapítójának, Schlégel Oszkár egykori igazgatónak a domborművénél.
„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – ezzel a Goethe-idézettel köszöntötte Fülöp Attila, az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a 20 év a német nemzetiségi nevelésért majális résztvevőit.
A kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegek komplex kezelése, ezért a prevenció, a büntetőjog és a rehabilitáció területén is fontos döntések születtek az elmúlt években - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Emberbarát Alapítvány budapesti szakmai konferenciáján.
Közép- és Kelet-Európai Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpont budapesti létrehozásáról is szóló szándéknyilatkozatot írt alá Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Wang Kuo-csiang kínai egészségügyi és családtervezési miniszterhelyettes.
A kormány célja az idősek jólétének növelése, az aktív, tartalmas időskor biztosítása, a generációk közötti együttműködés és a családközpontú szemlélet erősítése - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Idősek Tanácsa ülése előtt rendezett konferencián.
Tempfli József halálával egy korszak zárult le Megrendülve fogadtuk a hírt, hogy Tempfli József nyugalmazott nagyváradi megyés püspök visszaadta lelkét a Teremtőnek. Olyan időben vitte a keresztet és vezette nyáját, amikor a magyar nyelvű papi szolgálathoz, az elkobzott egyházi tulajdon visszaköveteléséhez bátorságra, határozott kiállásra, egyértelmű útmutatásra volt szükség. Példát adott mindnyájunknak hitből és magyarságból. A kommunizmus idején papként a szórványvidék lelki gondozását végezve és főpapként az egyházmegye újjáépítőjeként a Ceausescu-rendszer bukása után.
A sport terén végzett fejlesztések, pozitív változások hatással vannak az oktatásra, az egészségügyre, az ifjúsági és családpolitikára, de kihatnak a szociális területekre, a fejlesztésre és a gazdaság élénkítésére is. Mindez azt eredményezi, hogy nincs még egy olyan ágazat, amelynek fejlődése ilyen hatással lenne a többi szférára – hangsúlyozta dr. Szabó Tünde Szombathelyen, a XIII. Országos Sporttudományi Kongresszuson.
Kárpátalja magyarságának és egész lakosságának éreznie kell, hogy a magyar kormány a migránsválság ellenére sem feledkezett meg róla, és folytatja, sőt bővíti a térségben élőknek nyújtott sokrétű támogatást - jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Beregszászon.