Míg Európa nyugati felén templomokat zárnak be, alakítanak át, addig ezen a felén sorra épülnek, újulnak meg az élettel és hittel teli templomok.
Az édesanyákat ünnepeljük ma. Magyarországon 1925 óta mondunk köszönetet ezen a szép családi ünnepen azért a helytállásért, támogatásért, amit az édesanyák szeretteikért, családtagjaikért tesznek minden áldott nap.
A vallás nem magánügy, a hit megvallása az egyik legszemélyesebb közösségi ügy, ezért épülnek templomok, és ezért gondolja a kormány fontosnak, hogy támogassa a templomépítést - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is pályázatot hirdet a 2016. évi Minősített Közművelődési Intézmény Cím és Közművelődési Minőség Díj elnyerésére.
A Magyar Jogász Egylet ezekben a napokban, csütörtökön, pénteken és szombaton tartja Harmincnyolcadik Jogász Vándorgyűlését Lillafüreden. Péntek délután a sportjog témakörébe tartozó előadásokat hallhattak a résztvevők, ennek keretében dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a kormányzat sportpolitikájáról beszélt.
A nyíregyházi civil szervezet munkáját segítő centrum a helyi közösségek támogatásán túl kiemelt feladatának tekinti, hogy elősegítse a kapcsolatépítést a határon túli magyar szervezetekkel és támogassa őket pályázatok benyújtásában – mondta Fülöp Attila a szabolcsi megyeszékhelyen.
A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra a nemzetiségi anyanyelvű és nemzetiségi kétnyelvű középfokú oktatást végző iskolák, az ilyen intézménnyel nem rendelkező nemzetiségek esetében pedig a nemzetiségi nyelvoktató iskolák által ajánlott diákok jelentkezhetnek.
Az igénylést 2016. május 30-ig lehet benyújtani az alábbi címre: Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelés-irányítási Főosztály, 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. A borítékra rá kell írni: „Saját kezű felbontásra. Támogatás igénylése nemzetiségi tankönyvbeszerzéshez.”
Tavaly mintegy 13,5 milliárd forintot ajánlottak fel a magánszemélyek a személyi jövedelemadójuk (szja) 1+1 százalékaként - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.
Magyarország nem fogadja el a kötelező betelepítést, de a határok védelmével és más módon részt vállal az európai szolidaritásból - mondta Berlinben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.