Átadták a felújított óbudai zsinagógát kedd este. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, társadalmi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta: aki zsinagógát, templomot újít fel vagy épít, az embereket, lelkeket szolgál és ment meg.
Beethoven Hármasverseny és Bartók Béla Concerto című műve hallható a Concerto Budapest 2016/2017-es évadának nyitókoncertjén, szeptember 30-án a Zeneakadémián. A kortárs és a klasszikus művek bemutatása terén egyensúlyra törekszik a Concerto Budapest, amely így valóra váltja misszióját: a kortárs alkotások mellett a 20. századi és korábbi komponisták darabjait is műsoron tartja - mondta Hoppál Péter.
Az egyházak és a civil szervezetek komoly értéket teremtenek és sokat tesznek a közösségért, ezért a kormány kiemelten kezeli a támogatásukat - közölte a Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.
Négyszázmillió forintra pályázhatnak az önkormányzatok szociális intézményeik fejlesztéséhez, felújításához - jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára.
"Nyitottság és strukturálás" jellemezte a köznevelési kerekasztal munkáját - mondta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár kedden Székesfehérváron, az országos igazgatói konferenciasorozat első állomásán.
Irodalmi esttel, beszélgetéssel, rendhagyó irodalomórával emlékeztek a 2015 decemberében elhunyt Juhász Ferenc költőre hétfőn, a magyar költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Bár némi előrelépés történt, megállapodás nem született a pedagógusok sztrájkbizottsága és a kormány hétfői tárgyalásán az április 20-ra bejelentett országos pedagógussztrájk még elégséges szolgáltatásairól - derült ki a köznevelési helyettes államtitkárnak és a Pedagógusok Szakszervezete elnökének a megbeszélés után adott nyilatkozatából.
Akár tízezerrel is nőhet a bölcsődei helyek száma a következő években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertetett egy - a közép-magyarországi régióra kiírt - 8 milliárd forintos bölcsődefejlesztési pályázatot.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága szervezésében 2016. április 11-én került megrendezésre Budapesten az Európa Tanács doppingellenes tevékenységgel foglalkozó jogi munkacsoportjának ülése, amelyen a témában jártas számos európai ország szakemberei mellett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának képviselői is részt vettek.
Mikrokozmosz - Bevezetés Bartók Béla világába címmel nyílt a zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató életét 12 tablón és zenei anyagokon keresztül bemutató, kilenc nyelven útjára induló kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Bartók-emlékév alkalmából.