Az életének 91. évében elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
Közel ezer diák vett részt A Sport Legyen a Tied! programsorozat első vidéki állomásán hétfőn Győrben, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének Csarnokában. A vendégeket többek között Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős helyettes államtitkára köszöntötte.
A 1193/2015 (III. 31.) Korm. határozat értelmében 2016. április 1-jén megalakult a Mobilitási Bizottság. A testület tagjainak kinevezését dr. Palkovics László oktatási államtitkár ünnepélyes keretek között adta át.
A tavalyinál öt százalékkal többen, 111 162-en jelentkeztek idén felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Az elvitt, eredeti kép helyett festett másolatának csodája megmutatta, egy közösség lelkisége, megélt hite lehet csak otthona az igazi csodának. Ebből a hitből a körülöttünk élők is táplálkozhatnak – utalt a kegykép történetére megnyitóbeszédében Hegyi László, egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Görögkatolikus Metropólia új, budapesti kulturális központjában, Zuglóban. A pénteken megnyílt kiállításon azokat a képeket mutatják be, amelyek a tavalyi tricentenárium évében, a kegykép országjáró útjához kapcsolódóan meghirdetett pályázatra születtek.
A Pedagógusok Sztrájkbizottságával (Pedagógusok Szakszervezete, Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, Oktatási Vezetők Szakszervezete) folytatott egyeztetések során számos szakmai kérdés is felmerült, mint például a történelem érettségi vizsgán használható atlaszok köre a 2017. évi tavaszi vizsgaidőszakban.
A Győri Audi ETO KC 31-18-as eredménnyel kiütéses győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként a női kézilabda BL negyeddöntőjében szombaton Dabason. A legjobb játékosnak járó díjakat dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár adta át Győr átlövőjének, Eduarda Amorimnak és a Ferencváros átlövőjének, Nerea Penának.
Nők kékben címmel autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Madách téren szombaton, az autizmus világnapján.
A kormány kiemelt figyelmet fordít a fogyatékos emberek, köztük az autista személyek támogatására, a számukra szükséges szolgáltatások biztosítására, mert ez nem csak az érintettek és a családjuk, hanem az egész társadalom ügye.
A közösségépítő intézmények a magyar oktatás erős bástyái, mert az együttlét a közösségben erősíti a társas kapcsolatokat - mondta az emberi erőforrás miniszter pénteken a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 650 millió forintos felújításának és kibővítésének első üteme átadó ünnepségén.