Az egyház és az állam elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, ugyanis egyszerre lehetünk tagjai egyházunknak és felelős állampolgárai hazánknak. Ezért nem a szembenállás, hanem az együttműködés a járható út. Ezt – az Alaptörvényünkben is lefektetett elvet – felismerve létrejöhetett a magyar modellnek is tekinthető felelős egyházpolitika, amelynek fő pilléreit ismertette Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, Szegeden, a Szent Imre Szakkollégium meghívására tartott előadásában.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azért jött létre 2013-ban, hogy a bizonytalan önkormányzati finanszírozás helyett az iskolák stabil működését, az oktató-nevelői munka nyugodt feltételeit, a diákok zavartalan oktatását garantálja.
A kormány elkötelezett abban, hogy megerősítse a gyermekvédelmi jelzőrendszert, kiemelt társadalompolitikai célja az esélyteremtés, valamint a gyermek Alaptörvényben garantált védelemhez való jogának biztosítása. Az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően a jogszabályok jóval hatékonyabb és célzottabb segítséget adnak a családoknak és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek. A gyermekvédelem rendszerének megújításában újabb lépés a „Gyermekeink Biztonságáért” Kiemelt Ügyek Munkacsoportja megalakulása.
Hiánypótló az az önzetlen civil munka, amelyet a Rákóczi Szövetség az anyanyelv megőrzése érdekében a Felvidéken végzett az elmúlt több mint 20 évben - jelentette ki Soltész Miklós.
Életének 87. évében elhunyt Psota Irén. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas színművésznőt, érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
A Gulágot túlélő honfitársaink bizonyítják, hogy az élet győzedelmeskedett az embertelenség fölött - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán a budapesti Fővám téri aluljáróban, a Gulágon raboskodó magyaroknak emléket állító kiállítás megnyitóján.
Szeptembertől száz ukrajnai diák tanulhat magyarországi felsőoktatási intézményekben a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután aláírta az erről szóló megállapodást Pavlo Klimkinnel, a szomszédos állam külügyminiszterével.
Akkor igazán eredményes egy város szociális rendszere, ha egyik oldalról segítséget nyújtanak a kormányzati programok, a másik oldalról pedig van egy helyi vezető, aki képes ezeket összefogni és hasznosítani; a kettőnek egyszerre kell meglennie - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Salgótarjánban.
A Köznevelési Kerekasztal ülésén 100 szakértő összesen 150 témában tett javaslatot, ezen témák lefedik azt a 25 pontot is, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete megfogalmazott. A 25 pontról a Köznevelési Kerekasztal mellett a munka törvénykönyve szerint a szakszervezetekkel is folynak a tárgyalások, ám ezek kimenetele nem lehet ellentétes a Kerekasztal munkájával, megállapításaival.
Egyeztetés-sorozat indult az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetség elnöksége között a mozgássérült emberek helyzetének javítása érdekében.