Köznevelésért Felelős Államtitkárság

Maruzsa Zoltán

köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelésért Felelős Államtitkárság

Találatok száma: 10

Hírek

A pedagógusoknak még nagyobb megbecsülést hoz az új tanév

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. szeptember 1. 16:44

Szeptembertől 3,5 százalékkal nőnek a pedagógusbérek az életpálya alapján, ami a szolgálati idő szerint 3-15 ezer forintos emelést jelent, és a kormány idén 38 milliárd forintot fordít erre a célra - mondta az oktatási államtitkár a tanévkezdés alkalmából az MTI-nek adott interjúban. Beszélt arról is, hogy a csütörtöki becsengetésre a tankönyvek 99 százaléka megérkezett az iskolákba.

Kiemelkedően fontos az egyházak szerepe a mai világban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 29. 12:18

Az egyházak szerepe a mai világban kiemelkedően fontos, szilárd erkölcsi alapot teremtenek a következő generáció számára is - emelte ki Palkovics László a baptista iskolák országos tanévnyitóján hétfőn, Budapesten.

30. alkalommal szervezik meg a Diákolimpiát

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 26. 17:05

A 2016/2017. tanévben immár 30. alkalommal kerül meghirdetésre a Diákolimpia® versenyrendszere. Az idei, jubileumi kiírás jelentőségét tovább növeli, hogy már az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg a Magyar Diáksport Szövetség a Diákolimpiát.

Megjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2017. évi pályázati fordulójának kiírása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 26. 13:56

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) közzéteszi a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2017. évi pályázati fordulójának dokumentumait.

A kormány dolgozik azon, hogy Magyarországon tartsa a fiatal kutatókat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 26. 8:57

A kormány dolgozik azon, hogy minél több fiatal kutatót tudjon Magyarországon tartani, ahogyan a felsőoktatási dolgozók további illetményemelésének kidolgozása is folyamatban van - mondta Palkovics László akadémikus, oktatási államtitkár csütörtökön Szegeden a fizikusok vándorgyűlésén.

Soha ennyi segítséget még nem kaptak a szülők a tanévkezdéshez, mint most

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 24. 11:14

A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.

Szakmai tanévnyitó konferencia-sorozat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 23. 17:24

Idén is kezdetét vette a szakmai tanévnyitó konferencia-sorozat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma konferenciákon tájékoztatja a köznevelési intézmények vezetőit, az intézmények fenntartóit, a köznevelés országos, helyi, intézményi irányításában érintett szereplőket az új tanévet érintő főbb változásokról és szakmai feladatokról.

A hatékony, minőségi oktatás a cél

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 19. 12:34

Hatékony, minőségi oktatást kell létrehozni, olyan rendszert, amely hű a hagyományaihoz, a gyökereihez, de egyúttal választ ad a jövő kihívásaira is - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Tizenhat nemzet csapatai versenyeznek a Formula Student Hungary konstruktőri versenyen

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 18. 13:31

A gyakorlati képzés jelentőségét hangsúlyozta az oktatásért felelős államtitkár a hetedik alkalommal megrendezett Formula Student Hungary (FSH) autóipari konstruktőri versenyen Győrben, ahol tizenhat nemzet negyvennégy diákcsapata képviselteti magát.

Elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2016. augusztus 1. 13:04

Elkezdődött hétfőn a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a tervek szerint augusztus végéig megérkeznek az intézményekbe - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek hétfőn.