A kormány ismeri és elismeri a szociális ágazatban dolgozók hősies és elkötelezett munkáját, és tovább dolgozik a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók életpályájának bevezetésén - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Az autistákat, illetve a fogyatékossággal élőket ellátó, civil fenntartású intézmények 190 millió forintra pályázhatnak - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Átlagosan havonta bruttó 16 ezer forint bérkiegészítésre számíthat mintegy 65 ezer szociális dolgozó július 1-jétől - jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramjának záró rendezvényén Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, valamint dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára oklevelet adott át a programban részt vevőknek.
A kormány feladata, hogy a gyermeket vállalni akaró családok elől lebontsa az akadályokat és minden támogatást megadjon számukra, mert a gyermekvállalás és nevelés a nemzet jövőjébe való befektetés – mondta Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a European Social Network budapesti rendezvényén. Közlemény.
Az államnak fontos szerepe van az időskori biztonság garantálásában, és ebben kiemelt jelentősége van az időseket segítő szociális szolgáltatásoknak. A kormány az elmúlt években 8,9 milliárd forintot fordított a hazai idősotthonok fejlesztésére. Ennek keretében háromezer férőhely újult meg és mintegy háromszáz férőhellyel bővült a hazai ellátás, mondta Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Boldog Gizella Alapítvány XIV. Szakmai Napján. Közlemény.
Meg kell erősíteni a gyermekvédelmi jelzőrendszert, hogy a szakemberek időben léphessenek, ha veszélyeztetett vagy bántalmazott fiatal kerül a látókörükbe - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszélt egy szakmai konferencián.
Megjelent a nyári gyermekétkeztetés biztosítására kiírt pályázat, amelyre az önkormányzatok május 7-i leadási határidővel igényelhetnek állami támogatást – jelentette be Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Az eddigi eredmények egyértelműen a romák integrált oktatása mellett szólnak, ezért a kormány elkötelezett mellette - mondta Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Az idősek szociális biztonságának megteremtése és garantálása felelőssége a családnak és a társadalomnak egyaránt. Ennek a felelősségnek fontos eleme az idősek számára nyújtott bentlakásos szolgáltatás.