Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

Az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány

Az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány 2017. július 18.

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár.

A családalapítás előtt állókat kiemelten segíti a kormány

A családalapítás előtt állókat kiemelten segíti a kormány 2017. július 15.

Azok a fiatalok, akik meghozták a családalapítás komoly döntését, számíthatnak a kormány támogatására, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak - hangsúlyozta Novák Katalin sajtótájékoztatón.
Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt2017. július 13.

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt, amely 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Régi és új generációk küzdenek a magyar sikerekért

Régi és új generációk küzdenek a magyar sikerekért2017. július 12.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a magyar sportolók készen állnak a két nap múlva kezdődő hazai rendezésű vizes világbajnokságra.
Egyszülős családok gyerekei nyaralhatnak augusztusban Fonyódligeten

Egyszülős családok gyerekei nyaralhatnak augusztusban Fonyódligeten2017. július 12.

Százötven, egyszülős családban élő gyerek nyaralhat augusztusban egy hétig Fonyódligeten, az Erzsébet-táborban jelképes összegért - közölte Novák Katalin sajtótájékoztatón.
3,3 milliárd forint támogatás a középiskolások nyelvtanulására

3,3 milliárd forint támogatás a középiskolások nyelvtanulására2017. július 11.

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte Novák Katalin sajtótájékoztatón, amelyet Schanda Tamással tartott közösen.
Nem kell szja-t fizetni a háziorvosi praxis eladása után

Nem kell szja-t fizetni a háziorvosi praxis eladása után2017. július 11.

Jövő évtől nem kell megfizetni a személyi jövedelemadót azon praxisok eladása után, amelyeket öt évnél régebben szerzett meg a háziorvos - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán sajtótájékoztatón.
Esélyteremtő programok több mint 17 milliárd forintból hét táborban

Esélyteremtő programok több mint 17 milliárd forintból hét táborban2017. július 10.

Több mint 17 milliárd forintból valósulhatnak meg esélyteremtő programok az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program részeként hét táborban - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a fonyódligeti Erzsébet-táborban.
Jövőre tovább bővül a családok adókedvezménye

Jövőre tovább bővül a családok adókedvezménye2017. július 8.

Jövőre, a családok évében a kormány tovább bővíti a családi adókedvezményeket az elfogadott költségvetési törvény szerint - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
Az egészségügyi fejlesztések javítják a betegek gyógyulási esélyeit

Az egészségügyi fejlesztések javítják a betegek gyógyulási esélyeit2017. július 3.

Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit - jelentette ki Balog Zoltán a Semmelweis-nap alkalmából tartott ünnepségen.
A betegbiztonságot erősíti az e-recept

A betegbiztonságot erősíti az e-recept2017. július 3.

Az e-recept erősíti a betegbiztonságot, mert az elektronikus felhőben tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: az e-receptekkel a gyógyszerészek a betegnek felírt összes vényt látják a rendszerben, így arra is figyelmeztetni tudják a pácienst, ha két orvos egymásnak ellentmondó receptet írna fel.
Ötmilliárd forintot kapnak közfeladatot ellátó egyházak és civil szervezetek

Ötmilliárd forintot kapnak közfeladatot ellátó egyházak és civil szervezetek2017. július 3.

Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hozzátette: a pályázat célja a szociális és gyermekvédelmi ellátást nyújtó szervezetek szakmai, módszertani és informatika fejlesztése.
Megújult a Margitsziget

Megújult a Margitsziget2017. június 30.

Megújult környezet várja a két hét múlva kezdődő vizes világbajnokság résztvevőit a Margitszigeten és azon belül a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. "Időszerű volt a felújítás, amelynek utolsó fázisa zajlik" - jelentette ki a pénteki sajtótájékoztatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta, Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye után az uszoda az utánpótlás- és a szabadidősportnak biztosít majd helyet.
Továbbfejlesztik a krízisidőszakra való felkészülés intézményes rendszerét

Továbbfejlesztik a krízisidőszakra való felkészülés intézményes rendszerét2017. június 30.

A kormány több ponton továbbfejleszti a hajléktalanellátásban a téli időszakra, az úgynevezett krízisidőszakra való felkészülés intézményes rendszerét - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
Az örökbefogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások

Az örökbefogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások2017. június 29.

Az örökbefogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások, például az otthonteremtési kedvezmény, mint a vér szerinti szülőket - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Már csaknem ötvenezer családnak segített a csok

Már csaknem ötvenezer családnak segített a csok2017. június 28.

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.