Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

Jövőre tovább emelkedik a kétgyerekesek családi adókedvezménye

Jövőre tovább emelkedik a kétgyerekesek családi adókedvezménye2016. december 19.

Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - jelentette be Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
Újabb jelentős béremelést kapnak a szociális ágazat dolgozói

Újabb jelentős béremelést kapnak a szociális ágazat dolgozói2016. december 18.

Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly sajtótájékoztatón.
A gondozás alatt álló fiatalok már nevelőszülőknél élnek

A gondozás alatt álló fiatalok már nevelőszülőknél élnek2016. december 14.

Az állami gondozás alatt álló 12 év alatti fiatalok 90 százaléka már nevelőszülőknél él, a többiek pedig csak azért nem, mert különleges szükségleteik miatt intézményi ellátásra szorulnak - közölte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy budapesti nevelőszülőnél tartott sajtótájékoztatóján.
Januárban tárgyalhat a felmérésről a köznevelési kerekasztal

Januárban tárgyalhat a felmérésről a köznevelési kerekasztal2016. december 13.

Várhatóan januárban tárgyal a köznevelési kerekasztal a PISA-felmérés eredményeiről - mondta Palkovics László. Az oktatási államtitkár jelezte: jövőre tovább folytatódik a pedagógusok béremelése, amivel 2017-re összességében 50 százalékos növekményt érnek el.
Mintegy 193 milliárdot fordítanak kollégiumfejlesztésekre

Mintegy 193 milliárdot fordítanak kollégiumfejlesztésekre 2016. december 12.

Mintegy 193 milliárd forintot fordítanak a következő években kollégiumi fejlesztésekre, amelyek során új kollégiumokat is létesítenek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Több mint húszezer közalkalmazottra terjedhet ki a kulturális bérfejlesztési program

Több mint húszezer közalkalmazottra terjedhet ki a kulturális bérfejlesztési program2016. december 11.

A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények 20 ezer 174 dolgozójára terjedhet ki a 2017. január 1-jén induló kulturális bérfejlesztési program - mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.
2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben2016. december 10.

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Fontos az influenza elleni védőoltás

Fontos az influenza elleni védőoltás2016. december 9.

A kormány arra kéri a lakosságot, hogy minél többen vegyék igénybe az influenza elleni védőoltást, amely az egészségügyi dolgozók és a 60 éven felüliek számára ingyenes - hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.
Az időskori gondozás nem létezik az egészség garantálása nélkül

Az időskori gondozás nem létezik az egészség garantálása nélkül2016. december 7.

A klasszikus idősotthonok mellett jövőre létrejönnek az intenzív ellátást biztosító szakápolási intézmények, az erről szóló javaslat a következő hetekben kerül a kormány elé – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.
Váljon minél többek életformájává az önkéntesség

Váljon minél többek életformájává az önkéntesség2016. december 6.

Az önkéntesség kultúrájának elterjesztését, az ingyenesen végzett segítő munka népszerűsítését várja a kormányzat a Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozásától - hangsúlyozta Novák Katalin a tanács alakuló ülésén
A megelőzés, az ellátás és a reszocializáció egyaránt fontos a hajléktalanellátásban

A megelőzés, az ellátás és a reszocializáció egyaránt fontos a hajléktalanellátásban2016. december 2.

A hajléktalanná válás megelőzése, a hajléktalanok szükségleteihez igazodó ellátás és a társadalomba visszavezető utak megtalálása egyaránt fontos feladata a szociálpolitikának - mondta Czibere Károly államtitkár Budapesten.
Egyre több ember "hívja be az életébe" a fogyatékkal élőket

Egyre több ember "hívja be az életébe" a fogyatékkal élőket2016. december 1.

Egyre több ember és szervezet "hívja be az életébe" a fogyatékos embereket - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára.
Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány

Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány2016. november 29.

Az Európa Tanács 2016. évi sportminiszteri értekezletén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közölte: a teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központ megvalósítására 3,2 millió eurót szán a kormány jövőre.
Családszervezetek jótékonysági vására lesz szombaton a Várkert Bazárban

Családszervezetek jótékonysági vására lesz szombaton a Várkert Bazárban2016. november 23.

Több mint ötven civil szervezet összefogásának eredményeképp szombaton nyílik meg a Várkert Bazárban az a jótékonysági adventi vásár, amelyen különböző családszervezetek kínálják saját készítésű portékáikat, hogy a befolyt összegből a daganatos gyerekek gyógyulását segítő Őrzők Alapítványt támogassák. A rendezvényről Soltész Miklós államtitkár tartott sajtótájékoztatót, Budapesten.
Jótékonysági programot indított a Szülők Háza Alapítvány

Jótékonysági programot indított a Szülők Háza Alapítvány2016. november 23.

A gyermekotthonokban élőket segítő jótékonysági programot indított útjára a Szülők Háza Alapítvány Tegyél jót! Ülj mellém! címmel Budapesten. Novák Katalin a kampányindító sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új programmal a gyermekotthonokban élőkre irányítják a figyelmet, a program elnevezése arra az odafigyelésre, odafordulásra utal, amelyre ezeknek a gyerekeknek, fiataloknak nagy szükségük van.
Jövőre 10 százalékkal több jut családtámogatásra

Jövőre 10 százalékkal több jut családtámogatásra2016. november 19.

A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetésben 10 százalékkal többet fordítanak családtámogatásra, mint az idén – közölte Novák Katalin budapesti sajtótájékoztatóján.