Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Kásler Miklós

az emberi erőforrások minisztere

Videók

A versenyképes oktatás és az értékalapú nevelés kiegészíti egymást

A versenyképes oktatás és az értékalapú nevelés kiegészíti egymást2016. június 7.

A kormány célja, hogy összekösse a versenyképes oktatást és az értékalapú nevelést, amelyek nem kizárják, hanem jó esetben támogatják egymást - hangoztatta Balog Zoltán miniszter kedden a Pesti Vigadóban.
A kormány támogatja a segélyszervezetek munkáját a határon

A kormány támogatja a segélyszervezetek munkáját a határon2016. június 3.

Kétszázötvenmillió forint támogatást ad a kormány a Karitatív Tanács (KT) öt tagszervezetének, hogy támogassa a határon végzett munkájukat - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke.
Bővülő források a gyermekétkeztetésben

Bővülő források a gyermekétkeztetésben2016. május 24.

A gyermekétkeztetési program finanszírozására a jövő évi költségvetésben a tervek szerint az ideinél 2,2 milliárddal több, 74 milliárd forint jut - mondta az Emmi parlamenti államtitkára egy szakmai konferencián.
A családok 243 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre

A családok 243 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre2016. május 23.

A magyar családok 243 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre, mint az idén, a családtámogatások így összességében 1743 milliárd forintra emelkednek a 2017. évi költségvetésben - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.
Menekült gyermekek oktatását támogatja a kormány

Menekült gyermekek oktatását támogatja a kormány2016. május 23.

A kormány 120 millió, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 85 millió forinttal támogatja a Közel-Keleten menekültként élő gyermekek oktatását - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Veres András püspök sajtótájékoztatón.
A mentők példát mutatnak mindenki számára

A mentők példát mutatnak mindenki számára2016. május 10.

A magyar mentés olyan jelkép, amely kifejezi a társadalom szolidaritásba vetett hitét, hiszen a rászorulók - kortól, nemtől, anyagiaktól függetlenül - megkapják a segítséget - hangsúlyozta az egészségügyért felelős államtitkár a mentők napja lakalmából tartott ünnepségen.
Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka

Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka2016. május 5.

Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka - értékelt Balog Zoltán csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán szakmai díjakat és sportösztöndíjakat adott át

Balog Zoltán szakmai díjakat és sportösztöndíjakat adott át 2016. május 5.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Csik Ferenc-, Bay Béla-, Kemény Ferenc-, Eszterházy Miksa- és Kerezsi Endre-díjakat, miniszteri elismerő okleveleket, valamint a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíját adta át a Magyar Sport Napja alkalmából a Pesti Vigadóban.
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése megduplázza a nyugdíjemelés mértékét

Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése megduplázza a nyugdíjemelés mértékét2016. április 25.

Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése gyakorlatilag megduplázza a nyugdíjemelés mértékét - mondta Novák Katalin.
Tízmilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást

Tízmilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást2016. április 25.

Tízmilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást - jelentette be Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.
Az egészségügyben és a köznevelésben is előrébb tudunk lépni

Az egészségügyben és a köznevelésben is előrébb tudunk lépni2016. április 24.

Mind az egészségügy, mind a köznevelés területén előrelépés történhet jövőre, a 2017-es költségvetésben e két területre 200 milliárd forintos többletet szán a kormány - mondta sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Párbeszéd nélkül nem lehet jó iskolát építeni

Párbeszéd nélkül nem lehet jó iskolát építeni2016. április 21.

Párbeszéd nélkül nem lehet jó iskolát építeni - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere Szegeden, egy szakmai fórumon.
Nem született megállapodás az egészségügyi dolgozók bérfejlesztéséről

Nem született megállapodás az egészségügyi dolgozók bérfejlesztéséről2016. április 20.

Nem született megállapodás az egészségügyi államtitkárság és az ágazati érdekképviseletek között az egészségügyben dolgozók bérfejlesztéséről a szerdai, budapesti tárgyaláson. Az egyeztetések pénteken folytatódnak.
Béremelést kaphatnak a nevelést-oktatást segítő dolgozók

Béremelést kaphatnak a nevelést-oktatást segítő dolgozók2016. április 19.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon, és ezt 2017. január 1-jével 10 százalékos béremelés kövesse - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi ülése után.
Otthonteremtésre 211 milliárd, pénzbeli támogatásra 869 milliárd forint juthat jövőre

Otthonteremtésre 211 milliárd, pénzbeli támogatásra 869 milliárd forint juthat jövőre2016. április 19.

Otthonteremtésre az idei költségvetési forrás kétszerese, 211 milliárd forint, míg a családok pénzbeli támogatására 4 százalékkal több, 869 milliárd forint juthat jövőre - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.
Jövőre várható a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők bérrendezése

Jövőre várható a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők bérrendezése2016. április 18.

A jövő évi költségvetés tervezete tartalmazza a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők bérrendezéséhez szükséges forrásokat - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.