Agrárminisztérium

Dr. Nagy István

agrárminiszter

Találatok száma:

Hírek

A mezőgazdaság digitalizációjáról írt alá megállapodást Fazekas Sándor

Agrárminisztérium, 2017. január 20. 16:32

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, Európa legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, egyben az agrárdiplomácia legfontosabb fóruma is, ahol Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter már az első napon több társminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélést.

Berlinben ma minden Magyarországról szól

Agrárminisztérium, 2017. január 20. 8:31

Tegnap este nagyszabású gálával vette kezdetét Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét. A megnyitón Fazekas Sándor mintegy háromezer fős hallgatóság előtt mondta el, hogy miért is fontos és megtisztelő számunkra, hogy díszvendégként ott lehetünk Európa legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán, a Grüne Wochén.

Az agrárvállalatok közötti kapcsolatok erősítése is része a magyar-iráni együttműködésnek

Agrárminisztérium, 2017. január 17. 17:53

Fazekas Sándor miniszter bemutatkozó látogatáson fogadta Gholamali Rajabi Yazdi iráni nagykövetet. A megbeszélésen a tárgyalópartnerek áttekintették a magyar-iráni mezőgazdasági együttműködés tavalyi eseményeit, és egyeztettek a jövőbeli együttműködés irányairól.

A magyar mezőgazdaság erősödik

Agrárminisztérium, 2017. január 17. 13:47

Egyre több embernek nyújt megélhetést az erősödő élelmiszergazdaság, az agráriumban nő a foglalkoztatás, tavaly 16500 új állás jött létre – mondta Fazekas Sándor azon a sajtótájékoztatón, amelyen a 2015-ös év agrárgazdasági eredményei mellett beszámolt a január 20-án nyíló Nemzetközi Zöld Hét (Grüne Woche) magyarországi részvételéről is.

A fenntartható fejlődés célkitűzéseiről tárgyaltak az uniós környezetvédelmi miniszterek

Agrárminisztérium, 2016. december 19. 18:37

A 2030-ig szóló Fenntartható Fejlődési Keretrendszer uniós végrehajtásáról készült közleményét mutatta be az Európai Bizottság az EU Környezetvédelmi Tanácsának 2016. december 19-i ülésén.

Reneszánszát éli a magyar gasztronómia

Agrárminisztérium, 2016. december 17. 14:21

Egyre népszerűbbek a régi receptek, a hagyományos kézműves ételek és italok. Ebben az építkezésben fontos szerepe van a településeken megrendezett gasztronómiai fesztiváloknak, ahol belekóstolhatunk a családi receptek és a magyar konyha ízvilágába, amelyre büszkék lehetünk - mondta Fazekas Sándor a Karcagi Kolbászízesítő és Házipálinka-verseny megnyitóján.

Kétszázezredik látogatóját fogadta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Agrárminisztérium, 2016. december 16. 11:27

A családbarát Magyar Mezőgazdasági Múzeum kétszázezredik látogatóját fogadta a Vajdahunyadvárban. A látogatót, dr. Borzi Mártát, aki családjával érkezett az intézménybe Fazekas Sándor az agrártárca minisztere és Estók János a múzeum főigazgatója köszöntötte. A miniszter, valamint a múzeum főigazgatója hungarikumokat tartalmazó ajándékcsomagot, az intézmény valamennyi rendezvényére szóló egyéves ingyenes belépőt, valamint egy - a múzeum keszthelyi Majormúzeumába belépést biztosító ingyenes hétvégi jegyet adott át a látogatónak.

Cél a bajba jutottak megsegítése

Agrárminisztérium, 2016. december 15. 16:57

A Grassalkovich úti ház ügye kapcsán Fazekas Sándor miniszter elkötelezett abban, hogy megoldást találjanak a pórul járt lakók problémájára. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) segíti háttérintézményét, a Hermann Ottó Intézetet az ügy rendezéséhez szükséges források előteremtésében, amelynek érdekében már kormányülésen is tárgyalták az esetet.

A mezőgazdaság az egyik leggyorsabban bővülő ágazat

Agrárminisztérium, 2016. december 14. 16:20

A mezőgazdaság az egyik leggyorsabban növekvő ágazat, a nemzetgazdasági növekedés hajtómotorja volt 2016-ban - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.

A mezőgazdaság a gazdaság erősödésének egyik motorja

Agrárminisztérium, 2016. december 8. 13:42

Kiváló évet zár a mezőgazdaság, 2016 a rekordok sorozatával büszkélkedhet. Huszonegy százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye a 3. negyedéves adatok szerint, s így az ágazat a gazdaság erősödésének egyik motorja - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 reggeli műsorában.