Agrárminisztérium

Dr. Nagy István

agrárminiszter

Találatok száma:

Hírek

Christian Schmidt német szövetségi agrárminiszter Fazekas Sándor meghívására Magyarországra látogat

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 13. 14:36

Az EU mezőgazdasági minisztereinek pozsonyi informális tanácsülésén Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megbeszélést folytatott Christian Schmidt német szövetségi agrárminiszterrel, akit a jövő héten hivatalos látogatáson fogad Magyarországon.

A kereszténység megújulását jelképezi a Szent Móric kápolna

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 10. 20:35

„Ezer éve immár, hogy a nyugati kultúrkör végvára Magyarország. Mi a kései utódok, államalapító királyunk, Szent István példáját követjük és Szent Móric mártírhalála előtt tisztelgünk a róla elnevezett kápolna újra felszentelésének ünnepén. A magyar parlament épületét is megtervező Steindl Imrének tulajdonított elképzelések alapján, több mint 120 esztendeje épített és 1892-ben felszentelt, Európa és a világ számára is példaértékű műemléket Jász-Nagykun-Szolnok megye közösségei ismét megtöltik élettel” – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a pusztatomaji Szent Móric kápolnában rendezett ceremónián.

Megújult a kiskulcsosi tornaterem

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 10. 15:42

„A felújított tornaterem azt az üzenetet hirdeti, hogy a magyar kézilabdázás jövőjének záloga a sportág utánpótlás-nevelésében rejlik. Mindehhez nélkülözhetetlen az iskolai színterek megújulása is” – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Karcagon, a kiskulcsosi tornaterem felújítása kapcsán rendezett ünnepségén.

Kenderesi Lovasnapok

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 10. 14:03

„A díjugrató versenyek őrzik ősi magyar hagyományainkat, ápolják kulturális és sportbéli értékeinket, megismertetik és hatékonyan népszerűsítik azt a sportágat, amely a ló és a lovas egységéről, közös sikereikről, szellemi, mozgáskoordinációs és ritmusbeli összhangjáról, harmóniájáról és kettejük egymásrautaltságáról szól” – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kenderesi Lovasnapok megnyitó ünnepségén.

Beköltöztek az állami erdőgazdaságok Budapest szívébe

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 9. 16:27

Első alkalommal mutatkoztak be szeptember 9-10. között az Erdővarázs interaktív családi napon az állami erdőgazdaságok a Szabadság téren.

Tanévnyitó az Állatorvostudományi Egyetemen

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 9. 15:48

A magyar mezőgazdaság is megerősödik az által, hogy újra önállóvá vált az Állatorvostudományi Egyetem (ÁE), hiszen az intézmény a magyar állatorvosképzésnek több mint 200 éves fellegvára, az itt végzett hallgatók szerepe létfontosságú mind az élelmiszerbiztonság és az élelmiszergazdaság, mind pedig az állatorvoslás, állatvédelem terén – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Egyetem tanévnyitóján.

Középpontban a kiváló minőségű magyar élelmiszer

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 7. 16:08

A kormány és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) célkitűzése az, hogy a magyar családok asztalára kiváló minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszerek kerüljenek. A Coop csoport törekvése ezzel a célkitűzéssel egybeesik, ezért is támogatja a szaktárca évek óta a Rallyt - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a rendezvény fővédnöke, a csütörtökön induló XI. Coop Rally beharangozó sajtótájékoztatóján.

A nemzeti élelmiszergazdasági program 2050-ig szab irányt a magyar mezőgazdaságnak

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 6. 10:14

Magyarország Kormánya a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható, egészséges és minőségi élelmiszert előállító mezőgazdaságban látja a jövőt, ennek megfelelően egy emberöltőre határoztuk meg a fő irányvonalakat – hangsúlyozta Fazekas Sándor a nemzeti élelmiszergazdasági program társadalmi vitára bocsátása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón.

Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 3. 17:01

Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit az uniós agrárpolitika (KAP) tervezésében és alakításában - állapodott meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Achim Irimescu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton a romániai Szilágyperecsenben.

Magyarország gazdabarátabb uniós agrárpolitikát sürget

Agrárminisztérium, 2016. szeptember 2. 15:10

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter francia kollégája meghívására a Loire-menti Chambord-ban részt vett az Európai Unió agrárminisztereinek találkozóján (2016. szeptember 1-2.).