Agrárminisztérium

Dr. Nagy István

agrárminiszter

Találatok száma:

Hírek

Sikeresek voltak az első földárverések

Agrárminisztérium, 2015. november 21. 13:57

Sikeresek voltak a földárverések, az első héten mintegy 200 magyar gazda vett együttesen több mint 1800 hektár, átlagosan 9 hektár állami földterületet - mondta a földművelésügyi miniszter Karcagon.

Reagálás a román mezőgazdasági miniszterjelölt kürtőskaláccsal kapcsolatos kijelentéseire

Agrárminisztérium, 2015. november 20. 13:52

A Mediafax román hírügynökségnek megfelelően, Achim Irimescu román agrárminiszter jelölt hétfői parlamenti meghallgatásán kijelentette – több más termék mellett - szándékában áll a „kurtos kolac”-ot az Unió szintjén hagyományos román termékként bejegyeztetni.

Kétszeresére emelkedett a hazai mézfogyasztás

Agrárminisztérium, 2015. november 20. 11:50

A tavaly elindított Mézes reggeli kampánynak is köszönhetően több mint kétszeresére emelkedett az elmúlt években Magyarországon a mézfogyasztás: a 2010-ben mért fejenkénti 30 dekagrammról 70 dekagrammra; a szaktárca törekvése, hogy ez az évtized végére 1 kilogrammra emelkedjen - mondta a földművelésügyi miniszter a Mézes reggeli program központi rendezvényén.

Juhtelepet alakítottak ki Kunmadarason a Start-munkaprogram keretében

Agrárminisztérium, 2015. november 19. 18:58

Juhtelepet alakítottak ki a Start-munkaprogram keretében Kunmadarason, a beruházás a földművelésügyi miniszter szerint egyszerre szolgálja az egykor országos hírű helyi juhtenyésztés felélesztését és a munkanélkülivé vált, az állattenyésztésben és növénytermesztésben nagy tapasztalatot szerzett emberek visszavezetését a munka világába.

Magyarok kenyere - Adományozási napot tartottak országszerte

Agrárminisztérium, 2015. november 19. 15:38

A Magyarok kenyere programban készült liszt szétosztására hagyományteremtő szándékkal adományozási napot rendeztek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetei országszerte.

Mintegy 600 millió forintból fejlesztett a dabasi Lakto Kft.

Agrárminisztérium, 2015. november 10. 15:22

Ötszáznyolvannyolc millió forint összköltségű fejlesztést hajtott végre a Lakto Kft. dabasi tejtermelő tehenészeti telepe, a beruházást kedden adta át Fazekas Sándor miniszter.

Növelné az agrártárca a hungarikumok támogatására szolgáló keretet

Agrárminisztérium, 2015. november 9. 13:49

Az agrártárca a következő években növelni kívánja az évi mintegy 500 millió forintos, a hungarikumok támogatására szolgáló keretet - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, az első Paprika Market megnyitóján.

Átadták a felújított Szajol-Püspökladány vasútvonalat

Agrárminisztérium, 2015. november 5. 19:28

Elkészült a Szajol-Püspökladány közötti vasútvonal felújítása: Magyarország legnagyobb vasúti fejlesztését csütörtökön adták át a püspökladányi vasútállomáson; az átadási ünnepségen Fazekas Sándor mondott beszédet.

Óriási siker – tiltás nélkül is GMO-mentes marad a magyar mezőgazdaság

Agrárminisztérium, 2015. október 27. 7:58

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy hazánk elkötelezett kiállása a GMO-mentességért vívott harcban ismét nem volt hiábavaló és a sikerrel zárult folyamat eredményeként Magyarország tiltás nélkül őrizheti meg GMO-mentes mezőgazdaságát, teljesítve ezzel az Alaptörvényben is kitűzött célt.

Gazdaellenes liga alakult

Agrárminisztérium, 2015. október 26. 16:25

Az ellenzék - függetlenül attól, hogy jobb vagy baloldali - mindent elkövet azért, hogy a magyar föld bárkié legyen, csak ne a magyar gazdáké - mondta Fazekas Sándor az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról tartott sajtótájékoztatóján.