Agrárminisztérium

Dr. Nagy István

agrárminiszter

Találatok száma:

Hírek

Felavatták gróf Széchenyi Imre mellszobrát

Agrárminisztérium, 2014. november 4. 12:01

Gróf Széchényi Imre, szobrának felavatásával, jelképesen és a valóságban is elfoglalhatja az őt megillető helyet a magyar agrártörténeti panteonunkban. Azt remélem, hogy ez csak az első lépés azon az úton, hogy szélesebb körben is újra felfedezzék méltatlanul feledésbe merült munkásságát - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az avató ünnepségen, a Minisztérium árkádjai alatt

Kiemelten fontos feladat az állattenyésztés támogatása

Agrárminisztérium, 2014. október 29. 14:11

Magyarország számára fontos a tenyésztési szuverenitás megőrzése az állattenyésztésben - húzta alá a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten egy szakmai konferencián.

Párbeszéd Rómában a családi gazdaságokról

Agrárminisztérium, 2014. október 29. 9:17

Magyarország egyik kiemelt célja, hogy jó minőségű élelmiszert biztosítson a hazai fogyasztók számára, valamint az élelmiszer-feldolgozás és a kézimunka-igényes ágazatokat támogassa, elsősorban a családi gazdálkodók ösztönzésén keresztül – mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter az ENSZ Családi Gazdálkodások Nemzetközi Évét kiértékelő és lezáró Globális Párbeszéd című rendezvényen Rómában.

Stratégiai együttműködési megállapodás az FM és a CÖKA között

Agrárminisztérium, 2014. október 28. 16:38

A magyar vidék számára alapvető fontosságú az önszerveződés, különösen nagy jelentőségű mindez az agráriumban - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, amikor aláírták a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közötti stratégiai együttműködést.

Első nemzetként kelt fel a magyar fegyverrel a sztálinizmus ellen

Agrárminisztérium, 2014. október 23. 20:10

A magyar volt az első nemzet, amely fegyverrel kelt fel a sztálinista önkény és a kommunizmus ellen - jelentette ki a földművelésügyi miniszter csütörtökön Karcagon, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

Az osztrákok, miközben haszonélvezetre hivatkoznak, tulajdonjogi igényeket támasztanak

Agrárminisztérium, 2014. október 21. 15:28

Az új magyar földtörvény kiállta a szakítópróbát – kezdte ma reggeli beszélgetését Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Támadják az osztrákok s az Európai Unió bizottsága is, de mi megvédjük a magyar földtörvényt: megóvjuk a magyar földet is. A magyar föld sorsát a magyar gazdák gondjára bízzuk.

Ma is a szabadság népe vagyunk

Agrárminisztérium, 2014. október 21. 12:23

A magyarok célja a szabadság volt, s ez a törekvés 1956-ban minden népnek példát nyújtott – mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom ünnepén mondott beszédében. A földművelésügyi tárcavezető szerint a nemzeti felkelés megmutatta, hogy a magyar nép szabadságszerető: sosem fogadta el a zsarnokságot.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került a rekorder szarvasgomba

Agrárminisztérium, 2014. október 20. 13:14

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került Magyarország legnagyobb szarvasgombája, a Jászságban talált 1,28 kilogrammos példányt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át a múzeumnak.

A jó minőségű élelmiszerek előállításához korszerű technológia is kell

Agrárminisztérium, 2014. október 17. 13:40

A jó minőségű élelmiszerek előállításának egyik feltétele a korszerű technológia alkalmazása - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Tóalmáson, a Húscsarnok Kft. új csomagolóüzemének avatásán pénteken.

Az FM idén is saját eseménnyel vesz részt a Magyar Tudomány Ünnepén

Agrárminisztérium, 2014. október 9. 10:03

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatot minden évben november 3. és 30. között tartják. Az idei év mottója: Messzelátó tudomány: felelős válaszok a jövőnek.