Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Balatoni Horgász Konferenciát Balatonfüreden, pénteken. A tudományos kérdések felvetése és a balatoni horgászat és horgásztatás friss tapasztalatai mellett a halgazdálkodási ágazat irányításában bekövetkező változások is indokolttá teszik a tanácskozást – mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár.
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntésével a magánpiaci termőföld-forgalom szabályozásának módosítását rendelte el, és nem érintette az állam által értékesített termőföldek értékesítési folyamatát.
Jelentős termelés-visszaesésre van esély a nemesnyárasoknál a következő tíz évben, mivel természetvédelmi célokból jellemzően hazai nyárral, illetve a gyenge adottságú területeken más fafajokkal váltják fel a nemesnyárasokat - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szolnokon a Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai konferencián.
Az állami földekért felelős államtitkár szerint a rendszerváltás óta nem volt olyan sikeres földértékesítési program, mint a "Földet a gazdáknak", minden harmadik, csaknem 30 ezer földműves földhöz jutott - mondta Bitay Márton Örs vasárnap.
Az Országos Magyar Vadászkamara a vizsla fajták tartásának és vadászatra való kiképzésének, használatának ösztönzésére, legfőképpen a hagyományos vizslás vadászat sokszínűségének és kultúrájának népszerűsítése érdekében rendezi meg az újkori Országos Vizsla Főversenyt, amelyre 2016. október 15-16-án kerül sor, a VADEX Mezőföldi Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központjának területén.
A Tatai Öreg-tó partján, a Kastélykertben elevenedik meg az ősz egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező halászati rendezvénye, mely idén is a korábbi évekhez hasonlóan a halételek sokféleségére, illetve a halászati hagyományok bemutatására helyezi a hangsúlyt – mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár.
A Földművelésügyi Minisztérium célja az állami erdők nyitottabbá tétele a társadalom számára. A közjóléti funkció előtérbe kerülésére, annak sokrétű megvalósíthatóságára jó példa a NEFAG Zrt. 2014 óta tartó fejlesztés-sorozata - mondta Bitay Márton, állami földekért felelős államtitkár a Pótharaszti Sétaerdő fejlesztéseinek átadó ünnepségén.
Összesen tíz erdészeti épület újult meg a Pilisi Parkerdő Zrt. gondozásában, a fejlesztések a szentendrei létesítmény átadásával zárultak. A Pilisi Parkerdőnél az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó infrastrukturális, természetvédelmi és turisztikai beruházások összköltségvetése meghaladta a másfél milliárd forintot.
Sallai R. Benedek továbbra is támadja a kormány agrárpolitikáját. Valótlanul állítja, hogy a kormány stabilizálja a nagybirtokrendszert, hiszen 2010 óta 30%-kal csökkent a nagybirtokok aránya. Álságosak ezek a szavak egy olyan ember szájából, aki 2325 hektár állami földre pályázott és 237 hektár állami föld haszonbérletében érdekelt. Egyik pillanatban még maga is műveli a földjeit, majd a másikban már azt állítja, hogy csak politikai hátszéllel lehet nyerni a „Földet a gazdáknak” Programban.
„Erdőfelújítás – hatékony eszköz a klímaváltozásra való felkészülésre” címmel tartottak nemzetközi konferenciát szeptember 9-én Sopronban. A konferencia magyar-szlovén közös faültetéssel vette kezdetét. A jövő erdőinek alapanyagát a most elültetett csemeték biztosítják – mondta Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár a konferencia megnyitóján.