Minisztériumok
Államtitkárságok
Kiemelt szakmai területek
Fotók
Hazánk 10 nemzeti parkja, köztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park komoly tevékenységet folytat természeti-, és táji értékeink megőrzésében, megismertetésében. Céljuk a bioszféra állapotának, biológiai sokféleségének megőrzése, valamint ezzel összefüggésben az élőhelyek és tájak terheléseinek megelőzése, mérséklése vagy elhárítása – mondta köszöntőjében Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a svábhegyi Kadarkáink Kertje elnevezésű szüreti rendezvényen. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Dr. Fazekas Sándor meghívására 12 EU-tagállam, köztük a német szövetségi agrárminiszter és a kelet-közép-európai országok tárcavezetői Szarvasra látogattak, a „BékeKenyér” elnevezésű rendezvény alkalmából.
2016-ban megújult a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekről szóló előírása, amelyben a kor követelményeinek megfelelően középpontba került az élelmiszerek minősége és a fogyasztók korrekt tájékoztatása – mondta Czerván György a „Húsmíves mesterség Magyarországon” című kiállítás megnyitóján. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Első alkalommal mutatkoztak be szeptember 9-10. között az Erdővarázs interaktív családi napon az állami erdőgazdaságok a Szabadság téren. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
A földtulajdonosok és földhasználók kötelessége a földjeik parlagfű-mentesítése, amely még most, a parlagfű-szezon közepén is hatásos. Aki a védekezési kötelezettségét elmulasztja, 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírsággal sújtható – mondta Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese a Dunakeszi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
A mezőgazdaságban a 2011 óta folyamatosan bővülő és 2015-ben újabb rekordot elérő kibocsátás, valamint az emelkedő agrártámogatások hatására javult az ágazat jövedelmezősége, nőtt a foglalkoztatottak létszáma és javultak a kilátások is – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a 30. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok megnyitóján. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
A Kárpát-medence országai között a gazdasági, földrajzi adottságokat kihasználó, többrétegű kapcsolatrendszerben rejlő előnyök kamatoztatása nemzetpolitikai érdek - hangsúlyozta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes az 54. Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár Magyar Napján, Szlovéniában, Gornja Radgonában. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Magyarország Európa és a kereszténység védőbástyája ma is, ahogy történelmünk során számtalanszor - mondta Fazekas Sándor a Földművelésügyi Minisztérium Szent István Napja alkalmából szervezett kitüntetési ünnepségén. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben, a 25. Farmer expo megnyitóján.
Az országoshoz hasonlóan Hajdú-Bihar megyében is kiemelkedőek voltak a nyári betakarítású szántóföldi növények hozamai- mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az V. Hajdúsági Expon, Hajdúböszörményben. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM
Idén is megnyitotta kapuit a Hungarikum Falu a SZIGET Fesztiválon, a programok szervezésében a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Ízek Alapítvány is részt vett. A megnyitón V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára mondott beszédet. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Idén Fejér megyében kezdődött a parlagfüves területek helikopteres ellenőrzése. A légi felderítés előnye, hogy a nehezen megközelíthető, kevésbé szem előtt lévő és a nagy kiterjedésű, egybefüggő fertőzött területek is a hatóság látókörébe kerüljenek – fogalmazott Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal börgöndpusztai repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján.
A Pilisi Parkerdő legújabb közjóléti beruházásával tovább bővült a Hármashatár-hegyen a turisták számára rendelkezésre álló látványosságok száma. Az állami erdészeti társaságok társadalmi szerep vállalása egyre nagyobb mértékű – emelte ki beszédében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Világszínvonalú lovasközpontot építenek Hortobágy-Mátán, a tervezés előkészítése már megkezdődött - jelentette be a földművelésügyi miniszter az 50. Hortobágyi Lovasnapok ünnepélyes megnyitóján, szombaton. Fotó: Francz Ilona/FM
Csak együtt tudjuk előmozdítani hazánk fejlődését, csak közös munkánk eredményeként teremthetünk olyan jövőképet a magyar családoknak és gyermekeinknek, amelyre az idő múltával is büszkék lehetünk – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Herman Ottó Intézet második ütemű beruházásának átadó ünnepségén. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM
Magyarországon 8 pálinka áll európai uniós oltalom alatt, a Földművelésügyi Minisztérium arra törekszik, hogy számukat folyamatosan bővítse, hogy minél teljesebb legyen az ország pálinkatérképe - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten az Országházban, az idei pálinka országkóstoló eredményhirdetésén. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM