Közös mezőgazdasági programokról, szakértői szintű tapasztalat-átadásról és közös feldolgozóüzem létesítéséről is tárgyalt Szerbia mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási miniszterével a magyar agrártárca vezetője.
A kétnapos magyar-szerb kormányülés keretében dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megbeszélést folytatott Goran Trivan szerb környezetvédelmi miniszterrel.
Az agrártárca által az elmúlt években bevezetett intézkedések, így például a sertésstratégia és az állatjóléti, tenyésztésszervezési támogatások egyaránt hozzájárultak a sertéságazat mai sikeréhez – mondta köszöntőjében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a MOE International Együttműködési Program Konferencián, Budapesten.
A Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni forrásfelhasználásának lehetőségeiről és a kelet-közép-európai álláspontok összehangolásáról egyeztetett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lett kollégájával, Jänis Düklavsszal, Rigában.
Több évnyi válság után végre kezd helyreállani a hazai sertéságazat – jelentette ki az agrárgazdaságért felelős államtitkár a SIRHA kiállításon megtartott, „Sertéshús fogyasztásösztönző kampány” idei nyitórendezvényén. Czerván György elmondta: nő a hazai vágások száma, növekszik a lakosság fogyasztása és bővül az export is.
Egy ország gasztronómiája csak akkor lehet jó, ha az alapanyagokat az agrárium folyamatosan és jó minőségben tudja biztosítani - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
A magyar mezőgazdaság sikere azon múlik, hogy tud-e élni a digitalizációval, milyen gyorsan alkalmazza a legkorszerűbb számítástechnikai eljárásokat és a precíziós gazdálkodást - szögezte le a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.
A magyar élelmiszeripar nem csak termékeiben felel meg az igényes orosz piac igényeinek, de a magyar cégek befektetésekkel is erősítik jelenlétüket Oroszországban – hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 25. PRODEXPO Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer-alapanyag Szakkiállítás megnyitóján elmondott beszédében.
Eredményes évet zárt tavaly a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft., amely a tavalyinál 20 százalékkal többet, 60 millió forintot költ idén halasításra. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a cég pénteki évértékelő rendezvényén egyedülállónak nevezte a Tisza-tavon működő halászati hasznosítói modellt, megjegyezve, hogy a tárca mintegy 500 millió forintot fordít évente a horgászturizmus fejlesztésére, és a források további bővítésére törekszik.