Az esztergomi önkormányzat és polgárok csütörtökön este lakossági fórumon fejezték ki tiltakozásukat a szlovákiai Párkányba tervezett hulladékkezelő ellen, mely évente tízezer tonna, műanyagból és autógumiból álló keverékből szintetikus olajat, gázt és kormot állítana elő.

Romanek Etelka (Fidesz-KNDP) polgármester elmondta, 2017-ben értesültek a hulladékfeldolgozó létesítésének tervéről. A képviselőtestület, a kistérség és Komárom-Esztergom megye közgyűlése is tiltakozott ellene, mert az uralkodó széljárás Esztergomba sodorná a szennyező anyagokat.

A lakossági fórumot az Agrárminisztérium szervezte, mivel Magyarország jelezte, hogy a tervezett beruházás miatt hatásviselő félnek tekinti magát, és az országhatáron átterjedő hatások miatt nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljárást kezdeményez.

Orbán Hunor, az Agrárminisztérium Környezetmegőrzési Főosztályának főosztályvezetője ismertette, a minisztérium a szakértői konzultáció és a nyilvános fórum információinak figyelembe vételével alakítja ki a Green Park Sturovo projektre vonatkozó végső álláspontot, amelyet az Espooi egyezmény értelmében az engedélyező szlovák hatóságnak figyelembe kell vennie.

Németh Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője szerint a tervezett eljárás elavult, a műszaki részletek nem világosak, ezért nem támogatja, hogy a hatástanulmányokat bármilyen hatóság elfogadja.

A fórumon több esztergomi lakos emelte fel a szavát a tervezett beruházás ellen, kifogásolva a helyszín kiválasztását és a várható környezeti hatásokat.
A párkányi önkormányzat képviselői is elmondták, hogy a testület is elutasítja a beruházást, de az engedélyezés a szlovák hatóságokon is múlik.
Farkas Iván, a szlovák MKP elnökségének tagja és megyei képviselője elmondta, hogy a környezetvédelmi miniszter, Sólymos László egy hónapja találkozott a párkányi régió 12 polgármesterével, majd kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy pirolízises technológiát ne lehessen Szlovákiába telepíteni.
Maros Tonco, a HC LOGISTIK műszaki igazgatója kijelentette: tevékenységük nem lesz negatív hatással sem Párkány, sem Esztergom lakosaira. Leszögezte, a technológiának nincs határon átívelő hatása, a lakossági felvetésekre elmondta, hogy az üzem "nem lesz büdös".
Felidézte, hogy 100 kilométeres körzetben több gumiabroncsokat égető feldolgozó van, illetve egy veszélyes hulladékokat égető üzem. Igazságtalannak tartotta, hogy pont a HC Logistik beruházásával kapcsolatban bontakozott ki ellenállás.

Az üggyel az Európai Parlament Petíciós Bizottsága is foglalkozik, mivel a párkányi Szigeti László, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) önkormányzati képviselője és Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés tagja beadvánnyal fordult a bizottsághoz a határon átjutó környezetszennyezés lehetősége miatt.

A vitatott beruházást korábban két másik tervezet előzte meg, amelyek szintén pirolízises eljárással kezelték volna a hulladékot. A létesítmények ellen kezdeményezett petíciót egy hét alatt 7537-en írták alá a projektek megvalósítása ellen tiltakozva Párkány és környékén, a párhuzamosan elérhető elektronikus petíciót pedig közel 1700-an írták alá.

Akkor Magyarország, Esztergom önkormányzata és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat is bekapcsolódott a tiltakozásba és a beruházással kapcsolatos ellenérveiket eljuttatták a szlovák környezetvédelmi minisztériumhoz. Mindezek hatására az érintett társaságok visszavonták beruházási szándékukat és a szlovák hatóságok leállították az engedélyeztetési eljárásokat.

(MTI)