Közigazgatási Államtitkárság

dr. Szinay Attila

közigazgatási államtitkár

Közigazgatási Államtitkárság

Kiemelt szakmai területek

Találatok száma: 10

Hírek

Kiemelt szecsuáni érdeklődés Magyarország iránt

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. november 3. 18:36

Szecsuán, Kína harmadik legnépesebb tartománya erőteljesen érdeklődik a magyar agrártermékek és agrártechnológiák iránt. Ezt jelzi az a tény is, hogy idén Magyarország az EU üzleti technológiai együttműködési fórumának díszvendége, a 16. Nyugat-Kínai Nemzetközi Vásár magyar standján 23 magyar cég mutatkozott be.

Növekedésnek indult az agrárszakképző intézményekbe felvettek száma

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. november 2. 12:05

„A Földművelésügyi Minisztérium, az általa fenntartott agrárszakképző iskolák és a velük együttműködő szakmai szervezetek munkájának eredményességét mutatja, hogy idén ősszel növekedésnek indult azoknak a fiataloknak a száma, akik FM fenntartású szakképző iskolákba felvételt nyertek.” – hangsúlyozta köszöntőjében Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár Szegeden, a Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola létrejöttének 60. évfordulóján.

Folytatódik az agrárösztöndíjprogram

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 28. 12:35

A Földművelésügyi Minisztérium magyarországi agrár ösztöndíjprogrammal támogatja a jövőben is a világ fejlődő országainak tehetséges diákjait

Ösztöndíjátadó Felvidéken

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 26. 16:23

Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a karvai Mezőgazdasági Szaktanintézet és Kertészeti Középiskola dísztermében adta át a Földművelésügyi Minisztérium 2016/2017 tanévre szóló ösztöndíjait a tehetséges külhoni egyetemista fiatalok számára.

Szakmai kerekasztal az agrárszakképzésért

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 26. 16:16

Az Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképző intézményrendszere a duális képzés kiterjesztésében, közös beiskolázási kampányok megszervezésében és a felnőttképzési együttműködésekben tudja segíteni a szakember-utánpótlás biztosítását – mondta el Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár szakmai kerekasztal-beszélgetést követő sajtótájékoztatón.

Magyar termékek mutatkoztak be Antalyában

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 25. 11:53

2016. október 24-én az Antalya 2016 Nemzetközi Kertészeti Világkiállítás kísérő rendezvényeként számos szakmai és kulturális programmal egybekötött Magyar Nemzeti Napot tartottak a török városban.

Az Amerikai Egyesült Államokban is bemutatkoztak a hungarikumaink

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 20. 20:00

Rendhagyó és egyedülálló módon mutatta be a hungarikumokat az Amerikai Egyesült Államokban Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár és Hrivnák Tünde divattervező.

A kertészeti ágazat a magyar mezőgazdaság fontos pillére

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 11. 13:46

Magyarország Kormányának alapvető célkitűzése, hogy a magyarlakta tájak, falvak és kistérségek versenyképessé váljanak, a vidék a nemzet motorja legyen – jelentette ki Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Zentán, a zentai kertészmérnök képzés 20 éves és a Kertészek Egyesülete 15 éves fennállásának jubileuma alkalmából szervezett központi ünnepségen.

Térinformatikai ülés Budapesten

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. október 5. 16:35

A magyar földügyi szakterület működése és eredményei elismertek az EU-ban és nemzetközileg egyaránt, ezért a szakmai kérdésekben véleményünkkel hozzá tudunk járulni az uniós elképzelések alakulásához, szabályzatok, szabványok kialakításához – mondta Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára az UN-GGIM Europe (United Nations Initiative on Global Geospatial Information Management) budapesti ülésén.

Kiemelt figyelmet kap a külhoni magyar agrárkapcsolatok ápolása

Agrárminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2016. szeptember 30. 13:04

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a külhoni magyar agrárkapcsolatok ápolására, a helyi kézműves magyar termékek népszerűsítésére és piacra jutásuk elősegítésére - hangsúlyozta Tóth Katalin helyettes államtitkár a IV. Magyar Sajtmustra megnyitó ünnepségén, Nagyegyházán.